
A vártnál jóval könnyebben és nagyobb arányban nyert a hazai csapat. A közel ötszáz néző elképesztő harmadik negyedet láthatott: Kukláék 38 pontjára a vendégek mindössze három kosárral tudtak válaszolni.
Úgy kezdett, mintha idegenben játszott volna a Kosársuli: a vendégek kérésére kék mezben léptek pályára Cziberéék a megszokott sárga helyett. Nyilván nem ezért, de sorra maradtak ki a dobások, nagyon gyenge volt a védekezés, ráadásul a játékvezetők is állandóan a vendégek javára fújtak. A két veszprémi center Kukla beállásáig megszórta ugyan magát (6-12), de a vendégek által tíz perc alatt dobott 13 büntető túlzásnak tűnt (13-21). Érdekes volt, hogy nem kért időt dr. Elek András, de a nyolcadik percben már a tizedik játékosát is pályára küldte. A védekezés javult, Kukla foghatatlan volt a palánk alatt, Nyilas és Utasi pedig bevágott két triplát. Ezzel együtt is a veszprémiek előnyével zárult a negyed (18-26).
A második tíz perc eleje is a vendégeké volt (20-30), de azután beindult a henger. Utasi és Mócsai remek védekezésével sorra szerezte a csapat a labdákat, és könnyű ziccerekkel fordítottak a hazaiak (35-32). Hiába kért időt, hiába cserélt folyamatosan és váltogatta védekezését a Veszprém - Vejinovics és Mócsai révén egyre nőtt a Kosársuli előnye (43-36)
A szünetben nyilván megnyugodtak a vásárhelyiek, mert a Hódtóiban eddig még soha nem látott 7 percet produkált a csapat. A vendégek valószínűleg hosszú időre megjegyzik a Vejinovics - Czibere - Vas - Mócsai - Kukla ötös tagjainak nevét, akik 25-5-re nyerték ezt a szakaszt. Marinkovic és Nyilas révén a következő 3 perc is emlékezetes volt: ezidő alatt 14-2-őt produkáltak a kékmezes hazaiak. Ezzel a félidei 4 pontos Kosársuli előny tíz perc alatt 35-re nőtt (81-46)
Az utolsó negyed nem a kosárlabda szépségeiről szólt, de Marinkovic legalább jól érezte magát. A fiatal szerb center 12 pontot dobott, közte a századikat is. 102-58 után még szépítettek a vendégek, de ez már nem számított. A Kosársuli simán behúzta zsinórban hatodik hazai győzelmét. 2013 január közepe óta veretlen a csapat a Hódtóiban.
EnterHód Vásárhelyi KS - Veszprémi Egyetem 102-62 (18-26, 25-13, 38-7, 21-16)
Hódtói Sportcsarnok, 500 néző - vezette: Kovács N., Domokos, Bálind
Kosársuli: Dani 3, CZIBERE 7/3, VAS 14/6, SCHÉDA 10, MARINKOVIC 26/3,
csere - KUKLA 14/3, Vejinovics 5, NYILAS 8/6, Szilágyi -, Utasi 5/3, MÓCSAI 7, Czuprák 3
dr. Elek András edző: "A nézőkkel együtt nagyon elégedett lehetek, hiszen fantasztikus 20 percet játszottunk. Ráadásul a meccs végén dr. Borbáth Csaba is azt mondta, hogy nagyon jó csapatunk van. Márpedig Ő ért hozzá."