Kultúra, oktatásMegemlékezés és könyvbemutató

2019. június 16., vasárnap
 

A holokauszt 470 hódmezővásárhelyi áldozatára emlékeztek az Emlékpont és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség közös rendezvényén a vásárhelyi zsinagógában, majd a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen mutatták be Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze az első világháborúban részt vett hódmezővásárhelyi zsidó katonák sorsát ismertető könyvét.

 

 

 

 

 

 

 

Az élet megtanította a magyarországi zsidó közösségeket arra, hogy hiába változtatják meg kulturális identitásukat magyarrá, változtatják magyarra nevüket, s válnak bármely település iparkodó polgárává, s vallásukat is hiába váltják keresztényre, zsidó származásukat számon tartják. Nem hetvenöt éve, 1944 nyarán kezdődött meg a magyarországi zsidóság kirekesztése és jogfosztása – erről Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója szólt, hozzátéve, hogy a náci Németország megszálló haderejének jelen kellett lennie hazánkban ahhoz, hogy a haláltáborokba hurcolják a magyarországi zsidóság jelentős részét. Azonban a magát „keresztény úri középosztálynak” definiáló csoport már az 1910-es évektől készen állt, hogy a zsidóságnak a gazdasági életben az újságírói, mérnöki, vagy orvosi pályán elfoglalt helyét átvegye. Mindez jogfosztáshoz, a vagyon elvételéhez, pusztuláshoz vezetett hetvenöt éve.

 

A Soá idején több száz hódmezővásárhelyi zsidót származása miatt öltek meg. Erről a megemlékezésen Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke beszélt, hozzátéve, hogy Vásárhely igyekezett tisztességesen eljárni és az akkori polgármesterhelyettes Beretzk Pál nem létesített gettót. S hogy a városból hetvenöt éve elhurcolt zsidók fele visszatérhetett, annak köszönhető, hogy egy megmenteni tervezett, kecskeméti prominens zsidó csoport helyett az ő szerelvényüket irányították Auschwitz gázkamrái helyett az ausztriai Strasshofba.

 

Nagy Gyöngyi történész „A magyar zsidóság igen hazafias” Magyar zsidó katonák az első világháborúban címmel, az Első Világborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával megjelent kötetének bemutatóján Miklós Péter hangsúlyozta: a könyv nemcsak emléket állít a Nagy Háborúban harcolt izraelita vásárhelyi polgároknak, hanem külföldi, magyar és helyi közgyűjteményekre alapozó, gazdag dokumentációs hátteret is közöl.

– Nagy Gyöngyi a legmodernebb kutatási módszereket alkalmazta a kötet összeállításánál – jelentette ki a bemutatón a szerzővel beszélgető Szigeti János nyugalmazott középiskolai történelemtanár, a könyv egyik lektora.

Hódmezővásárhelyről kereken kétszázötven zsidó katona vett részt az Első Világháborúban, közülük 192-en a fronton, vagy annak közvetlen közelében teljesítettek szolgálatot, akik közül hatvanan kitüntetést is szereztek. Erről Nagy Gyöngyi beszélt, hozzátéve: a hadba vonult vásárhelyi izraelita katonák közül negyvenketten haltak hősi halált, míg a hazatértekből harmincheten estek a holokauszt áldozatául.

 

 

Az Emlékpont Könyvek sorozatban megjelent kiadvány ingyenesen letölthető az Emlékpont honlapjáról.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

470 vásárhelyi mártír emléknapja

470 vásárhelyi mártír emléknapja

1944-ben június 16-án hurcolták el a város 737 zsidó polgárát. A vásárhelyi zsinagóga órája a mai napig is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja.
Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban

Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban

Három Kovácsra lehet büszke Vásárhely. Nem rokonok, de a vezetéknevük azonos, és az a közös bennük, hogy a Boxing Gym Vásárhely fiatal ökölvívói.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.