Kultúra, oktatásMega-kiállítás Szentendrén

2015. december 12., szombat
 
Mega-kiállítás Szentendrén

Vásárhelyi alkotók művei is láthatók a december 5-én Szentendrén a MűvészetMalomban nyílt tematikai kiállításon. 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2015-ben negyedszer rendez „szalon jellegű” tematikus kiállítást tagjai számára, ez alkalommal Harmónia címmel. Az elmúlt években a jelentkezők száma fokozatosan növekedett. 2012-ben a Valóság és Illúzió című kiállítás 215 alkotó részvételével indult. 2013-ban a Négy Elem – Víz alatti tárlat alkalmával már 420-an jelentkeztek. 2014-ben a Labirintus című kiállításra 620-an küldték el alkotásaikat, s 2015-ben a Harmónia című kiállítás felhívására 830 művész jelentkezett.

A szentendrei „mega-kiállításra” minden évben pályáznak vásárhelyi alkotók is. Idén

Szenténé Kálvai Mária, Pannonhalmi Zsuzsa, Eifert János kapott meghívást a február 5-ig nyitva tartó kiállításra.

 

A tárlaton a vizuális művészet legtöbb területe képviselteti magát. Képző- és iparművészek, fotóművészek és belsőépítészek alkotásai jelenítik meg a kortárs magyar művészet sokoldalú kínálatát. 

 
 
VH-szentendreihirek.hu
 

Olvassa el ezt is!

Megnyílt a Fodor József emlékkiállítás

Megnyílt a Fodor József emlékkiállítás

Az egyik legvásárhelyibb festőművész mintegy száznegyven alkotását bemutató emlékkiállítás nyílt szombaton a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.
Elviszlek magammal Risztov Éva

Elviszlek magammal Risztov Éva

Aki így beszél az édesanyjáról, rossz ember nem lehet. És akinek ilyen édesanyja van, az sem. No, nem mintha egy percig is kétségeim lettek volna, hogy Risztov Éva jó vagy rossz ember. Videóriport!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.