KözéletMég több migráns gyerek érkezhet Vásárhelyre

2015. szeptember 15., kedd
 
Még több migráns gyerek érkezhet Vásárhelyre

Növeli a kísérő nélkül érkező kiskorúak ellátásához szükséges gyermekvédelmi kapacitásokat a kormány - közölte a kormányszóvivő kedden Szegeden.

 

 

Képünkön egy menekült fiatal érkezése (Fotó: VH)

 

 

 

Kovács Zoltán elmondta: az idei évben eddig 44 693 kiskorú nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon, közülük mintegy 8600-an felnőtt hozzátartozó nélkül érkeztek. Hozzátette: 2015-ben eddig 51 kiskorút részesítettek a magyar hatóságok nemzetközi védelemben, őket nevelőszülőknél, illetve a gyermekvédelmi rendszerben helyezték el. A kormány döntött a fóti gyermekváros kapacitásainak növeléséről, szükség esetén pedig igénybe veszik a balatonőszödi egykori kormányzati üdülőt, valamint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hódmezővásárhelyi férőhelyeit a kísérő nélkül érkező kiskorúak elhelyezésére.

 

Nem újdonság, - mint arról már többször írtunk a Vásárhelyi Hírekben - hogy a hódmezővásárhelyi otthonba is érkeznek majd újabb fiatalkorúak, akik teljesen egyedül lépték át illegálisan a határt. Már 2013 tavasza óta laknak fiatalkorú külföldi migránsok a Béla cigány utcai otthonban. A 2011 óta a Szent Ágota Alapítvány által üzemeltetett épületben 18, javarészt színes bőrű fiatalkorú elhelyezésére van mód. 

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató épülete, az úgynevezett kísérő nélküli külföldi kiskorúak befogadó otthona.

A Vásárhelyi Hírek megtudta, hogy idén júliusban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hivatalának négytagú küldöttsége járt a gyermekotthonában. A kifejezetten szakmai látogatás célja az volt, hogy megismerjék a gyermekotthonban folyó munkát, és a kísérő nélküli kiskorúak elhelyezésének körülményeit.

Ennek az otthonnak a kapacitása csak körülbelül 18-20 fiatalkorút elhelyezését teszi lehetővé, de az talán kevésbé ismert - mint arra Kovács Zoltán kormányszóvivő is utalt -, hogy több százan az egykori fóti gyermekvárosban várnak státuszuk elbírálására, illetve családegyesítésre.

Az otthon vezetője szerint Vásárhelyen, kevés kivétellel az újonnan érkezők rövid idő után továbbállnak. Rácz Béla az otthon vezetője, riportban mondta el, kevesebben vannak azok, akik ki tudják várni a hivatalos egyesítési eljárást. Sokakat ugyanis a családjuk úgy indított el, hogy valamilyen velük rokonsági fokban álló már kint dolgozik Nyugat-Európában. A hozzátartozók egy része nem is legálisan tartózkodik az EU-ban, tehát a legtöbben meglépnek, mennek a rokon után. A legális eljárást sokaknak nincs türelmük kivárni, ők azért szöknek el.

A hivatalos családegyesítési eljárást úgy lehet lebonyolítani, ha ez a rokon legálisan tartózkodik az adott országban, őt megkeresik, fogadónyilatkozatot kell kiadnia, hónapokba telik a hivatalos procedúra.

Van azonban olyan fiatal, aki már hónapok óta Vásárhelyen él, mivel a szüleiről már semmit nem tud. 15 évesen valójában a semmibe küldték, hogy megmentse legalább a saját életét.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vezetőváltás a Hódiák Sportegyesület élén

Vezetőváltás a Hódiák Sportegyesület élén

Az egykori hódiákos 16 éves kora óta atletizál, 3 hónap után a serdülő magyar bajnokságon 3. helyezett lett és egyből a nemzeti válogatott tagjának is meghívták.
Egy abszurd gyilkosság

Egy abszurd gyilkosság

A férfi felkapott egy kést és hasba szúrta a feleségét, aki ezután elment dolgozni, majd délután hazaérve a férje megfojtotta. A mentőknek azt állította baleset volt.
Rolleres balesete Vásárhelyen

Rolleres balesete Vásárhelyen

Nem szállt le az elektromos rolleréről, körültekintés nélkül haladt át és egy személyautó elütötte.
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?

Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?

Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 

És ezt már olvasta?

A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 
Ajándékozás a Városházán
Ajándékozás a Városházán A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megújulhat a Városi Könyvtár
Megújulhat a Városi Könyvtár 100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
 
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust December12-én este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.