Kék hírekMég nincs vége

2016. január 6., szerda
 
Még nincs vége

Ma reggel sok más településhez hasonlóan, az utcára kilépő gyalogosok jó eséllyel rögtön egy eséssel indították a napot. A lefagyott, ezúttal vékony jégréteg is elég volt ahhoz, hogy nyolc órára már közel 20 végtagsérült várt a sorára a hódmezővásárhelyi kórház Sürgősségi Osztályán.

 

 

 


Míg a Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Kft. jégmentesítő járművei többször is végigszórták a város utcáit, a gyalogosok azzal szembesültek, hogy például a családi házas övezetben a járdákat csak a korán kelő lelkiismeretes lakók szórták fel. Azonban a járdán munkába, iskolába igyekvők a jegesen maradt járdaszakaszokhoz érve számolhattak az elcsúszással. A vásárhelyi mentőktől kapott tájékoztatás szerint teljes kapacitással dolgoznak a mentőautók, mint megtudtuk, már tegnap késő éjszaka óta. Információink szerint nemcsak Vásárhelyen, hanem a külterületeken is több, mentőt igénylő elesés volt, például Mártélyon csuklótörés.

A meteorológiai előrejelzés szerint december 6-án délelőtt a Dél-Dunántúlon és az Alföldön, délután inkább csak az utóbbi területen várható ónos eső, néhol fagyott eső. Másutt egyre inkább a havazás lesz a jellemző. Estig a Dunántúlon 5-15 centiméter vastag friss hó hullhat, míg az ónos esős vidékeken délelőtt még több milliméter vastag jégréteg alakulhat ki.

Délelőtt fél tízkor ugyan visszavonták a riasztást Vásárhelyen és térségében, de az esti óráktól hasonló helyzetre kell számítani, mint szerdán reggel.

 

A katasztrófavédelem pedig azt kéri, hogy csak a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. Ilyenkor nélkülözhetetlen kellék a téli gumi, a hólánc, a feltöltött mobiltelefon, a láthatósági mellény, valamint a GPS vagy a térkép. Indulás előtt győződjenek meg a fényszórók működőképességéről és az üzemanyag mennyiségéről.

 

Különleges térkép! Nézze meg Önhöz hány perc alatt érne ki a mentő? ITT!

(Tegye a településre a nyilat és az egér tetején a görgetőkerékkel utcaszintig nagyítható a kép!)  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ildikó lett Vásárhely első babája

Ildikó lett Vásárhely első babája

Édesanyja rutinosnak számít : 10 éves kisfia és 8 és 7 éves kislánya van, vagyis az új kis csöppséggel szinte teljes „nőuralom” lesz a férjével Batidán élő családban. Képekkel!
Életet mentettek a tűzoltók

Életet mentettek a tűzoltók

Szokatlan riasztást kellett megoldaniuk a tűzoltóknak: egy idős asszony volt életveszélyben, de a telefonban nem tudta megmondani, hogy hol van.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.