SportMeccsekkel avatják a pályavilágítást

2013. július 5., péntek
 
Meccsekkel avatják a pályavilágítást

Nemzetközi B33-as versenyek lebonyolítására is alkalmas streetball pályák kerültek kialakításra Hódmezővásárhelyen a Hódtói Sportcentrumban, olvasható a Vásárhelyi Kosársuli hivatalos honlapján.

 

 

 

A 826 m2-es egybefüggő területen gumi/műanyag burkolatot kapott (az eddig bitumenes borítású) szabadtéri pálya, amelynek a napokban elkészült a világítása is.

 

Megírtuk, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Dél-Alföldi Operatív Program, civil szervezetek részére kiírt pályázatán a hódmezővásárhelyi Kosársuli pályázott és 31,5 millió forint támogatásban részesült, melyhez  5% önrészt, 1 millió 600 ezer forint kellett hozzátenni, amit az önkormányzat vállalt. Ebből az összegből a régi betonbitumenes pályára gumi örleményt terítettek majd a rámelegített felületre egy 2-3 centiméter vastagságú piros műanyag borítás került. A beruházás részeként elektromos eredményjelző táblát is felszerelnek és lesz négy új palánk is.


Nemcsak tömeg- és iskolai rendezvényekre, nyári táborokra alkalmasak azonban a pályák, hanem a versenysportra is. A felfestést úgy alakították ki, hogy egyszerre három szabályos B33-as pályán lehet az MKOSZ által is felkarolt FIBA 3x3 mérkőzéseket játszani, olvasható a Kosársuli honlapján.

Az elektromos eredményjelző, az új versenypalánkok és a kiváló villanyvilágítás nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmassá teszi a Sportcentrumot, ahol korszerű hangosítás, 4 játékos- és két bírói öltöző, iroda, társalgó és sajtószoba is van.

A most elkészült villanyvilágítás felavatására a Kosársuli július 6-án este fél héttől szabadtéri kosarazásra invitálja a vásárhelyieket. 18 órától a helyszínen 3-4 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők.

 

Olvassa el ezt is!

Azt ígéri megjavul

Azt ígéri megjavul

A hódmezővásárhelyi S. Arnold életmód változására tett ígéreténél a rendőröket sokkal jobban érdeklik az orgazdák felkutatása, hogy őket is „megjavulásra bírják”.
Elhozott egy érmet a magyar csapatnak

Elhozott egy érmet a magyar csapatnak

A hódmezővásárhelyi Hódiák SE távolugrásban erős atlétáját beválogatták a cseh, szlovén, horvát és magyar junior atlétikai verseny magyar csapatába.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.