KözéletMásodpercenként 240 liter kapacitású átemelő

2010. szeptember 29., szerda
 
Másodpercenként 240 liter kapacitású átemelő
Lázár János polgármester véleménye szerint, az ország egyik legmélyebben fekvő településén különös figyelmet kell fordítani a belvíz elleni védekezésre.

Az árvízkár megelőzését szolgáló kettős átemelő szivattyút szeptember 29-én adták át. Az avató ünnepségen jelen volt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki elmondta: a tárca felgyorsítja az első Orbán-kormány által elindított Vásárhelyi-terv végrehajtását. Nemcsak az árvízvédelem miatt fontos ez, hanem azért is, mert a beruházás munkahelyeket teremt. Lázár János polgármester véleménye szerint, az ország egyik legmélyebben fekvő településén különös figyelmet kell fordítani a belvíz elleni védekezésre. A következő négy év egyik legnagyobb kihívása lesz a város belterületén és 50 ezer hektáros külterületén a belvízelvezetés feltételeinek megteremtése. A város mindössze 8,5 millió forint önrészt tett a 78,5 milliós uniós támogatáshoz, amelyből  megépülhetett a másodpercenként 240 liter kapacitású kettős átemelő szivattyú, egy úgynevezett vízkormányzó rendszerrel, amely a megemelkedett vízmennyiséget biztonsággal elvezeti.
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.