Kultúra, oktatásMásodik helyen végzett az Aranyossy csapata

2011. április 18., hétfő
 
Második helyen végzett az Aranyossy csapata

Hat tantárgyban, három-három csapat mérte össze tudását az idei versenyen, amelyen Hódmezővásárhely mellett Szeged és Szentes is képviseltette magát.

 

Tekintse meg video-beszámolónkatt ITT!

 

 

Harminchat éves múltra tekint vissza az enyhén sérült fiatalok az Országos Komplex Tanulmányi Versenye, amelynek megyei fordulóját minden évben más városban rendezik. Idén a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó volt a házigazda.

Hat tantárgyban, három-három csapat mérte össze tudását az idei versenyen, amelyen Hódmezővásárhely mellett Szeged és Szentes is képviseltette magát. A megyei fordulón földrajz, történelem, életvitel, informatika, természetismeret, valamint magyar nyelv és irodalom témakörök szerepeltek. A megmérettetés különlegessége, hogy minden tanterem díszlete, az adott tantárgyhoz készült. Így kapott helyet egy erdő, minden élőlényével és egy történelmi harctér is a tantermekben.

A feladatok többségét közös erővel oldották meg a gyerekek, de a hagyományokhoz hűen idén is sor került az egyéni megmérettetésre, most éppen természetismeret témakörben. A kérdéssorok kitöltése mellett nagy hangsúlyt kapott a gyakorlati bemutató is. A több éve hagyománynak számító verseny célja, a tanulásban akadályozott fiatalok nevelését, oktatását ellátó általános iskolák 6. és 7. évfolyamos tanulóinak tehetséggondozása, pályaorientációjának segítése.

A Csongrád megyei selejtezőn harmadik helyet ért el Szentes csapata, a dobogó második fokára a Vásárhelyiek állhattak, míg az országos döntőbe a szegediek jutottak tovább. Idén Makó városa kapta a megtisztelő feladatot, hogy megrendezhesse a döntőt, így ők automatikusan vesznek rész a végső viadalon. Az országos versenyen a csapatok arany, ezüst és bronz fokozatot érhetnek el, a kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtó versenyzők pedig tárgyjutalomban részesülnek.

A makói Pápay Endre Oktatási Intézmény ad otthont a tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XXXVI. Országos Komplex Tanulmányi Versenynek. 2011 június 1-3. között. Az ország 25 iskolájából érkező 4 fős csapatok mérik majd össze tudásukat.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.