KözéletMártélyi Általános Iskola - tovább az új-régi úton

2011. július 30., szombat
 
Mártélyi Általános Iskola - tovább az új-régi úton

Pénteken a szülői értekezlet után, este kilenc óra körül a Mártélyi Önkormányzat rendkívüli ülésén a képviselőtestület egyhangúlag megszavazta, hogy Mártély fenntartásába (vissza)kerül az általános iskola.

 

 

 

 

Miután július 29-én a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás tanácsa a jogszabályi feltételek hiánya miatt nem vette napirendre az iskola átvételét, még aznap délután Balogh Jánosné polgármester az iskola tornatermében értekezletre várta az érdekelt szülőket. Közel kétszázan voltak kíváncsiak a fejleményekre. A fórumot zártkörűnek nyilvánították, kizárva ezzel a sajtót. Balogh Jánosné a Vásárhelyi Híreknek adott interjúban elmondta, rendkívül pozitív és konstruktív volt a szülők hozzáállása. Többen tettek javaslatot arra is, milyen módon lehet még takarékosabban működtetni az iskolát.

Szükség is lesz a költségek racionalizálására, hiszen mint a polgármester elmondta, az önállósodással évi 10 milliós állami támogatástól esnek el. Ahogy fogalmazott, egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen jó érzés tudni, hogy községnek önálló iskolája van, ugyanakkor a finanszírozását nagyon meg kell tervezni. A szülői értekezletet még aznap este rendkívüli közgyűlés követte, amely egyhangúlag határozott arról, hogy szeptembertől a 117 általános iskolás, úgy mint 2008-ig,  a község égisze alatt működő iskolában folytatja tanulmányait.

Mint arról már részletesen írtunk, Szegvár felmondta a Szegvár-Mártély Általános Művelődési Központ  társas viszonyt Mártéllyal. Nem csak a Mártélyi Általános Iskola, hanem a társulásba tartozó Művelődési Központ és a Mártélyi Óvoda is visszakerült az  Önkormányzathoz. Dr. Lázár János által jegyzett és a falu összes postaládájába bedobott nyílt levélben (amely teljes terjedelmében elolvasható ITT!) többek között felteszi a kérdést, igaz-e, hogy Mártély Község Önkormányzata 18 millió forinttal tartozik Szegvár önkormányzatának? A polgármesterasszony a Vásárhelyi Hírek által szintén feltett kérdésre elmondta, a társulás megszűnésével nincs még meg a végleges elszámolás, vagyis a júniusi számlazárással körülbelül 2 millió forint bér-, és rezsiköltség tartozás áll fenn, amelynek végleges rendezése a társulás jog szerinti megszűnésekor, augusztus 31-én lesz aktuális. A polgármesterasszony arról is beszélt, a július 28-án a mártélyi lakosoknak küldött levélben a kérdések közül az egyiket ő maga is feltette. Azt amelyik arra keresi a választ, Mártély a Csongrád Megyei Önkormányzattól miért nem kapta meg a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társuláshoz történő csatlakozás jóváhagyását, amelynek Baloghné szerint július 29-e lett volna a határideje. Végezetül arra a kérdésünkre finanszírozható lesz-e az iskola fenntartása, azt mondta, a tanítás szeptember elsején elindul, elvégzik a gazdasági számításokat, de tudva levő a Szegvár-Mártély ÁMK társulás tagjaként a tanulók után járó normatíván felüli kiadásokat eddig is a Mártélyi Önkormányzat fizette, és ez ezután sem változik. Azzal viszont hogy önállóan viszik az iskolát, elesnek a pályázási lehetőségektől, mondta Balogh Jánosné.
 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.