GazdaságMárcius 8-tól igényelhető kamattámogatott lakásvásárlási hitel

2012. március 8., csütörtök
 
Március 8-tól igényelhető kamattámogatott lakásvásárlási hitel

A kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére, és a használt lakás vásárlására, korszerűsítésre vonatkozó részét - a módosítás a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

 

 

 

 

A kamattámogatás új lakás vásárlásához, építéséhez akkor jár, ha annak bruttó - áfás - ára nem haladja meg a 30 millió forintot. A telekár nem számít be ebbe az összegbe. Használt lakásnál a vételár felső határa 15 millió forint, és a korszerűsítés sem kerülhet többe bruttó 15 millió forintnál.

A hitel összege új lakás vásárlásánál, építésénél legfeljebb 10 millió, míg használt lakás vásárlásánál, illetve korszerűsítésénél 6 millió forint lehet.

A kamattámogatás akkor jár, ha a bank nem számít fel magasabb kamatot, mint az ÁKK állampapír hozamainak 3 százalékponttal növelt mértéke.

A kamattámogatás - új lakásnál - az első évben és "legfeljebb két gyermek esetén" 60 százalék, kettőnél több gyermek esetén pedig 70 százalék. Ezt követően az ötödik évig, minden évben 5 százalékponttal csökken a kamattámogatás, majd megszűnik. Használt lakásnál nem számít a gyerekek száma, ott az első évben 50 százalék a kamattámogatás, ez csökken - az ötödik évig - minden évben 5 százalékponttal.

A tavaly december végén hozott az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendelet eredetileg az Európai Bizottság jóváhagyó határozatát követő 15. napon lépett volna hatályba, ám a mostani módosítás kettévette a jogszabályt, a fenti részeket azonnal hatályba léptette. Három hitelnél továbbra is az uniós jóváhagyáshoz köti a rendelet a hatályba lépést: a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához, a hátralékos adós által kisebb lakás vásárlásához, illetve a lakóingatlan fedezetű késedelmes deviza jelzáloghitel kiváltására szolgáló hitelekhez csak akkor kapcsolható kamattámogatás, ha az Európai Bizottság hozzájárult ahhoz.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.