GazdaságMár vásárhelyi vállalkozások is pályázhatnak

2011. február 26., szombat
 
Már vásárhelyi vállalkozások is pályázhatnak

Március 1-től hódmezővásárhelyi mikrovállakozások is indulhatnak az Új Széchenyi Terv gép-, eszközbeszerzés, ingatlan vásárlás és fejlesztés, informatikai fejlesztés pályázatán. Eddig erre nem volt lehetőség.

 

 

Február 18-án a megyei jogú város is felkerült arra a településlistára, amely a Hódmezővásárhelyen működő mikrovállalkozások számára is lehetővé tette az 1-4 millió forint vissza nem térítendő, vagy 1-8 millió forint támogatott hitel megpályázását. Szintén március elsejétől pályázhatnak a vásárhelyi mikro-, kis- és középvállalkozások  a technológia fejlesztést biztosító gép-, eszközbeszerzésre, informatikai fejlesztésre is.

Nem adhatnak be pályázatot a mezőgazdasággal foglalkozók, önkormányzatok, non-profit szervezetek, alapítványok. Az előzetes felmérések szerint a legnagyobb érdeklődést az a pályázat váltja ki, amely a maximum 9 főt foglalkoztató mikrovállalkozásokat érinti és új gép, eszköz beszerzésre, ingatlan vásárlásra, felújításra, infrastruktúra fejlesztésre, informatikai fejlesztésre, szoftver- és hardver beszerzésre fordíthatják az elnyert összeget.

A már 298 települést tartalmazó lista február 18-i kibővítését egy kormányrendelet módosítása tette lehetővé.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.