KözéletMár negyedszer kerékpárosbarát Vásárhely

2014. november 29., szombat
 
Már negyedszer kerékpárosbarát Vásárhely

Hódmezővásárhely ismét pályázott és ismét nyert. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a cím pályáztatásával szeretné vonzóbbá tenni a biciklis közlekedést. Bár éppen Vásárhelyen ezért nem kell kampányolni.

 

Fotó: VH

 

 

A Kerékpárosbarát Település pályázatok elbírálásában fontos szempont a kerékpáros infrastruktúra nagysága és minősége, a helyben szervezett kerékpáros rendezvények, a szemléletformálás terén tett lépések vagy a fejlesztésekre fordított keret mértéke. 2011-ben az első pályázat idején Vásárhelyen belterületen 26, külterületen 33 kilométer kerékpárút volt, összefüggő hálózatot alkotva. Ez azóta megnőtt, továbbá idén Kertváros, Tarján-Tabán, Béke-telep, Újváros, Ipartelep kapott újabb kerékpárutakat, közel 5 kilométer hosszan. Az elmúlt időszakban 9 kerékpártárolót is kialakítottak, illetve bővítettek. Ez a projekt egyébként novemberben zárult.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben idén nyolcadszor hirdette meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. A tárca az elismerésekkel arra igyekszik ösztönözni az önkormányzatokat és a vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával és aktív szemléletformálással tegyék vonzóbbá a biciklis közlekedést. 2014-ben összesen 30 település és 39 munkahely nyerte el és így viselheti egy éven át a megtisztelő „Kerékpárosbarát” címet.

A címeket a települések képviselőinek Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár adta át november 21-én Balatonkenesén.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi drogdílert fogtak el

Vásárhelyi drogdílert fogtak el

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 28 éves hódmezővásárhelyi férfit, miután a lakásában házkutatást tartottak.
Vízivilág télen-nyáron

Vízivilág télen-nyáron

December közepén már pancsolhatnak a „vizes játszótéren” a gyerekek, de az idősebbeknek is lesz egy fedett termálvizes medencéje. Képekkel!
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.