KözéletMájus elejére új alkotmánya lesz az országnak

2010. december 23., csütörtök
 
Május elejére új alkotmánya lesz az országnak

Az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal.

 

 

A médiaszabályozás valóban érzékeny kérdés, de a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában az új médiaszabályozással kapcsolatban.

Nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzon, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette az elmúlt húsz évben - húzta alá Lázár János. A frakcióvezető szerint a cél, hogy megpróbáljanak olyan kérdéseket szabályozni, amelyek eddig nem voltak szabályozva, "viszont ha nem működik a dolog, akkor korrekcióra szorul".

A Magyar Szocialista Párt felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és politikusok is negatívan szóltak az új médiaszabályozásról - mondta Lázár János. Szerinte az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal - jelentette ki.

A frakcióvezető elmondta, hogy a médiaszabályozás valóban érzékeny kérdés, de a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak. A szkepticizmus leginkább a jogalkalmazókkal szemben erős - fogalmazott Lázár János. Én azt gondolom, annyi bizalomra mindenféleképpen szüksége van a médiahatóságnak, hogy alkalmazni tudja a jogszabályt, és ha rosszul alkalmazza vagy gondok lesznek, akkor a tiltakozás hatására az Országgyűlés meg fogja változtatni ezt a törvényt - hangsúlyozta.

Lázár János nem tartja célszerűnek, hogy a februárban kezdődő parlamenti időszakban bármilyen formában hozzányúljon a jelenlegi alkotmányhoz az Országgyűlés, mivel márciusban megkezdődik a törvényhozási vita, és április végére, május elejére új alkotmánya lesz az országnak. Mint mondta,az alkotmányozás folyamatában még semmi sem zárult le, sőt most kezdődik el. Elkészült a parlamenti eseti bizottság összegzése a jelenlegi alkotmány problémáiról és a megoldási javaslatokról, januártól pedig ezeknek a válaszoknak az elemzése, véleményezése zajlik majd. Lázár János arra kérte az ellenzéki pártok képviselőit, hogy térjenek vissza az alkotmányozás asztalához, és segítsék az új alaptörvény megszületését. A kétharmaddal a Fidesz-KDNP felhatalmazást kapott az alkotmányozásra. Az ország megújítása, új társadalmi, gazdasági szabályozás elképzelhetetlen az alkotmány újragondolása nélkül - fogalmazott a frakcióvezető.

Forrás:fidesz.hu

 

Olvassa el ezt is!

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
Megszerezte első idegenbeli sikerét

Megszerezte első idegenbeli sikerét

Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.