KözéletMagyarnak lenni a minőségi alkotás és életmű kötelező jelzője

2012. március 21., szerda
 
Magyarnak lenni a minőségi alkotás és életmű kötelező jelzője

Bensőséges ünnepség keretében köszöntötte  dr. Lázár János polgármester, Hódmezővásárhely önkormányzata, a köztisztviselők, illetve az intézményvezetők dr. Kószó Péter alpolgármestert, abból az alkalomból, hogy dr. Schmitt Pál köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette.

 

 

 

Mint arról már írtunk, nem csak a politikai életben betöltött szerepéért, hanem karitatív tevékenységéért és a határon túli magyarokért végzett munkájáért adományozták neki a magas állami kitüntetést.

 

Március 14-én Navracsics Tibor úgy fogalmazott: ezen életművek az elődök és a személyes környezet segítségével voltak felépíthetőek, és így hagyományozhatóak a következő nemzedékekre. Egy nemzet teljesítménye bomlik egyéni életsorsokra: amikor ezeket az elismeréseket átadják, egyéni életpályákat ismernek el – mondta.

 

Ma reggel a Városháza dísztermében tartott házi ünnepségen a polgármester arról beszélt, embersége, becsületessége, tisztessége is példakép, valamennyi korosztály számára.

 

Kószó Péter a Vásárhelyi Híreknek is többször beszélt arról, személy szerint mélyen érintik a hátrányos helyzetű emberek sorsa, a Johannita Segítő Szolgálat elnökségi tagjaként, a  hódmezővásárhelyi helyi szervezet vezetőjeként adományokkal rendszeresen segíti a rászorulókat. Hasonlóan érzékeny a határon túli magyarságot érintő kérdésekben. A 2004 decemberi, a kettős állampolgárság bevezetését meghiúsító népszavazást követően, az egyik harcos személyisége volt a "Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára” mozgalomnak. Akkor fogalmazta meg, hogy „magyar testvéreinkben enyhülni nem akaró fájdalmat, mély sebet hagyott ez a viselkedés, amit a tiszteletbeli polgár cím felajánlása enyhíthet!”.   

 

Március 14-én, Budapesten, Kószó Péter kitüntetésének átadási ceremóniáján Navracsics Tibor arra is kitért, hogy ez az elismerés felelősség is, hiszen egyúttal kifejezi azt, hogy csak a magas szintű teljesítmény hozhatja el a jövő Magyarországát. Magyarnak lenni egyben a minőségi lét, a minőségi alkotás és életmű kötelező jelzőjévé vált.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.