KözéletMagyar Örökség Díj ismét vásárhelyi kötődéssel

2011. március 9., szerda
 
Magyar Örökség Díj ismét vásárhelyi kötődéssel

A díj odaítélésével az értékek megismerése, megismertetése, közkinccsé tétele az egyik legfontosabb feladatuk. Ugyanakkor nem csak a „hírességekre” büszkék, hanem a hétköznapok jeles személyeire is.

 

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint 2011-ben a Magyar Örökség Díj egyik várományosa Batta György Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára, aki a vásárhelyi közönségnek tavaly december közepén a Németh László Városi Könyvtárban mutatkozott be, mint az Itthon című kulturális havilap szerkesztője. Nem ő az első Magyar Örökség díjjal kitüntetett tiszteletbeli vásárhelyi polgár: 2010-ben  Hajdó István Székelylengyelfa plébánosa, akinek templommentő tevékenységét Hódmezővásárhely Önkormányzata is támogatta  2007-ben és Killyén Ilka marosvásárhelyi szinésznő  kapott még elismerést.

A most felterjesztett révkomáromi Batta György részt vett 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a befogadó város, Hódmezővásárhely Magyar Örökség Díj átadásán.(képünk a díjátadást követő fogadáson készült: balról jobbra, Dr. Kószó Péter alpolgármester, Dr. Berényi Károly tanácsnok és Batta György)

A Magyar Örökség Díj 1995-ben történt megalapítása óta,  kitüntetettjei között egyformán találunk ismert személyiségeket, intézményeket, és a sokak számára nem, vagy kevésbé ismert, de saját szakterületén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket. Hámori József, a bírálóbizottság elnöke szerint, az ilyen értékek megismerése, megismertetése, közkinccsé tétele az egyik legfontosabb feladatuk. Ugyanakkor nem csak a „hírességekre” büszkék, hanem a hétköznapok jeles személyekre is. A Bírálóbizottság tagjai évente 12 alkalommal ülnek össze, március, június, szeptember és december hóban.

Az idei első Magyar Örökség Díj átadására március 26-án délelőtt kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.