A vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola egyik osztálya Erdélyben járt a Határtalanul pályázat finanszírozásában.
Két diák beszámolója szerint az utazás előtt megtartott előkészítő órán tanáraink, diáktársaink bemutatói hatalmas kedvet csináltak ehhez az utazáshoz.
Mint írják: „Nagyon vártuk már az elindulás pillanatait. Gyorsan búcsút vettünk szüleinktől és hatalmas jókedvvel vágtunk bele az új élményekbe egy nagyon szép reggelen, március 14-én.
Március 14-én Méhkeréknél hagytuk el a magyar határt és érdekes volt részt vennünk a határellenőrzésen, hiszen hiába uniós ország Románia, mégsem tudtuk a határon olyan egyszerűséggel átkelni, mint amikor Nyugat-Európa irányába utazunk.
Első állomásunk Nagyszalonta volt, Arany János szülővárosa. A Csonka –toronyban tettünk felfedező sétát, az Arany János emlékére összeállított kiállításon. Ezt követően megkoszorúztuk a költő szobrát a református templom parkjában, emlékeztünk rá, majd Kossuth szobra előtt hajtottunk fejet . Folytattuk utunkat Nagykárolyba a Károlyi kastélyba, ahol megismertük a Károlyi család és a kastély történetét. Kora este értünk a nagybányai Németh László Elméleti Líceumba, ahol már a testvériskola diákjai nagy szeretettel vártak ránk. Egy kis ismerkedés után már együtt készítettük kokárdáinkat a következő nap március 15-i megemlékezésére. A következő nap is élménydús volt számunkra. A Líceum egyik tanárnője tartott nekünk idegenvezetést a városban. Megmásztuk az István-tornyot, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az egész városra. A református templom ad helyet iskolánk névadója, Németh László emlékplakettjének. Felolvastunk műveiből, híres idézeteiből, majd méltóképp, megkoszorúzva emlékeztünk rá, illetve a nemrégiben elhunyt lányaira. Ezt követően pedig a nagybányai magyarokkal vettünk részt a megemlékezésen egy ünnepi istentisztelet keretében. A Líceum diákjainak ünnepi megemlékező műsora zárta az eseményt. Nagy élmény volt látni, hogy a külhoni magyarok, hogyan élik át, hogyan ünneplik nemzeti ünnepünket. Különösen megható volt hallani egy 90 év körüli néni Szózat szavalatát. Hatalmas átéléssel, szívből, lelkesedéssel állt ki az ünneplő nézősereg elé. Az is nagyon szép pillanat volt, amikor osztálytársunk, Jucha Soma A Fekete Sas szálló előtt szavalta ugyanezt a hazafias költeményt.
Az ünnepi emlékezés programjai után legyőzve a tériszonyunkat felmentünk a Nagybányát övező hegyre. Hatalmas hóesésben nagy hócsatát vívtunk egymással, és természetesen a hóangyalka készítését sem hagyhattuk ki. Igaz kicsit átfázva, átvizesedve, fáradtan érkeztünk szállásunkra.
De alig vártuk a következő napot, hiszen újabb kirándulás, felfedező túra várt ránk. Kapnikbányán hatalmas hó fogadott ismét bennünket. 17 km hosszúságú a település, egyetlen utcából áll. Kerestük az interneten is látott 48-as emlékművet, hogy másik osztálytársunk is méltón emlékezzen az osztállyal a 48-as hőseinkre az emlékműnél, de sajnos csak a nyomát találtuk meg.
Máramarossziget Börtönmúzeuma volt az egyik fontos állomása a napnak. Összehasonlítottuk a városunk múzeumával, az Emlékponttal. Azt kell mondanunk, erre a múzeumra is nyugodtan ráragaszthatjuk a kis terror háza elnevezést. Megdöbbentőek, elgondolkodtatóak voltak a látottak. A nap folyamán megnéztünk egy fából készített fatemplomot, amelyben 16. századi fára festett képek, ikonok voltak. És a népviseltbe öltözött emberek különös varázslatot adtak a templomnak. A nap zárásaként elmentünk Szaploncára, a Vidám temetőbe is. Elképzelni sem tudtuk, mitől lehet egy temető vidám. Érdekes volt az egész temető atmoszférája a sok rikítő kék színtől, és a fejfák verseitől, képeitől.
Igaz fáradtan, de még mindig csupa lelkesedéssel vetettük bele magunkat a programok után Nagybánya plázájába, ki-ki beszerezve a szükséges dolgokat, csecsebecséket a rokonságnak.
Sajnos nagyon gyorsan eltelt ez a pár nap, amit itt töltöttünk, de még mindig tartogattak tanáraink a sok eddig átélt, megélt információ mellett újabbakat. A hazaúton még elmentünk Koltóra, ahol megkoszorúztuk Petőfi Sándor és Szendrei Júlia szobrát, megismerkedtünk a kis településsel, találkoztunk magyarokkal, akik éppen megemlékezésre siettek a helyi református templomba.
Zárásként Szatmárnémetiben kerestük fel Dsida Jenő és Szilágyi Domokos szobrait, emlékezve rájuk.” – zárják a beszámolójukat Domján József és Andrási Máté 9. B osztályos tanulók.
