SportMagyar győzelem Rijekában Szűcs Noémivel

2012. szeptember 30., vasárnap
 
Magyar győzelem Rijekában Szűcs Noémivel

A gyönyörű környezetben lévő rijekai atlétikai stadionban, szeptember 29-én öt ország: Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Magyarország legjobb serdülő atlétái mérték össze erejüket.  

 

 

 


A magyar válogatott teljes sikert aratott az U16-os palettán. Mind a fiú, mind a leány csapat győzött, így az összetett első helyért járó kupát is elhozták.

Ennek a magyar válogatottnak volt a tagja a hódmezővásárhelyi Szűcs Noémi, aki a 300 méteres gátfutásban egy ezüstéremmel járult hozzá a válogatott csapatelsőségéhez.

Edzője, Héjja Antal elkísérte Szűcs Noémit Rijekába  

 

A Vásárhelyi Hírek megkérdezte a rijekai eredményéről Szűcs Noémit:

„Természetesen örülök ennek az eredményemnek,de kicsit bosszant,hogy nem sikerült úgy,ahogy sikerülhetett volna. De nem keseredem el, mert hétpróbázóként megtanultam,hogy ez már lezárult és a következő lehetőségre kell koncentrálnom, ahol javítani és bizonyítani tudok. Nem pedig ezen rágódni.”

 

Megírtuk, szeptember 22-én szombaton a tatabányai Grosics Gyula Stadionban megrendezett Atlétikai Egyéni Országos Bajnokságon a Hódiák SE sportolója 100 méter és 300 méter gátfutásban első helyezést ért el, ezzel, valamint az ezt megelőző eredményei alapján választották be a magyar válogatottba. A szombati horvátországi ezüstérme, pedig a döntés helyességét igazolta.

 

Molnár Ferenc utánpótlás szövetségi kapitány, a verseny után nyilatkozott, mint mondta, a mostani siker megerősítést adhat arról, hogy az utánpótlás-képzés felfelé ívelő Magyarországon. "Reméljük, hogy a hozzáértő, lelkes  utánpótlás edzők – az atlétikát szerető és „továbbképzett” testnevelőkkel, tanítókkal együtt – a Kölyök atlétikai Program és a Sport XXI Alapprogram révén, a mennyiségi mutatók növelésével az atlétika hírnevét és értékét újra magasabbra emelik," jelentette ki a szövetségi kapitány.

 

A hódmezővásárhelyi Hódiák SE - sportolóinak szinte rendszeres dobogós helyezései mellett - évek óta nehéz anyagi helyzetben van, szponzorok és támogatók nélküli folyamatos bizonytalanság jellemzi működését.

Szűcs Noémi (piros nyíllal jelölve) Rijekában a magyar válogatott tagjai között

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.