Kultúra, oktatásMagyar és román pedagógusok szakmai továbbképzése

2012. július 12., csütörtök
 
Magyar és román pedagógusok szakmai továbbképzése

A Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban meghirdetett „Együtt a megismerés útján” című pályázat nyerteseként közel 180 ezer euros projektben vesz részt tanáraival és diákjaival a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, valamint vezető partnerként a romániai Şcoala Generală Aurel Vlaicu általános iskola.

 

Képeinken a tanfolyam résztvevői Moneasaban

 

A Németh László iskola által elnyert 63 434 euro pályázati összeget a hódmezővásárhelyi Önkormányzat az önrésszel kiegészítette.

A márciusban indult és 2013. februárig tartó projektben 40 pedagógus és 120 tanuló vesz részt. Az ütemtervnek megfelelően júniusban illetve július első hetében két-két napon  továbbképzést tartottak a romániai Moneasaban (Mennyházán). Legközelebb pedig szeptember elején Hódmezővásárhelyen tartanak két-két napos továbbképzést.

Mint arról márciusban írtunk, a továbbképzések mellett a román iskola tanulói Mártélyon a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Központban a természeti értékek megőrzését, a környezettudatosságot erősítő programokban vesznek részt, a magyar gyerekek pedig, egy hasonló adottságú aradi központba utaznak majd.

 

Az Aurel Vlaicu Általános Iskola 995 tanulóval működő két és többtannyelvű oktatási intézmény , amelyben  61 pedagógus tanít, közülük 15-en magyar nemzetiségűek. A magyar osztályokban jelenleg 113-an tanulnak.

 

Olvassa el ezt is!

Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.