KözéletMagyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott B. Szűcs Istvánné

2012. augusztus 16., csütörtök
 
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott B. Szűcs Istvánné

Augusztus 16-án, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a köztársasági elnök megbízásából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt és Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéseket adott át Budapesten a  Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában, a tudomány és a kultúra jeles hazai képviselőinek augusztus 20-a alkalmából.

 

 

 

 

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott B. Szűcs Istvánné hódmezővásárhelyi nyugalmazott pedagógus, a Bessenyei Ferenc-díjas Kankalin Néptáncegyüttes alapítója, volt művészeti vezetője.

 

Az együttes megalakulása B. Szűcs Istvánné Varga Sára nevéhez kötődik, aki tanító, testnevelő tanár, majd az együttes művészeti vezetője volt. A Szent István utcai Általános Iskolában dolgozott egész nyugdíjazásáig. A Kankalin Néptáncegyüttes elődjének tekinthető az 1959-ben megalakult Szövetkezeti Bizottság Tánccsoport.

A Városi Úttörőház – látván a sikereket – 1962-ben alakított egy szakköri berkekben működő gyermekcsoportot, amely főleg a Szent István utcai Általános Iskola diákjait vonzotta.

1979-ben egy váratlan felkérés alapján, Párizsban, a Nemzetközi Gyermekév alkalmából a Kankalin képviselte Magyarországot.

B. Szűcs Istvánné 1997-ben megkapta munkájáért a Pro Urbe díjat, ekkor, ez év októberében búcsúzott el a néptánccsoporttól, szeretetteljes légkörben. 

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.