KözéletMagas állami elismerést kapott a Hód-Mezőgazda Zrt.

2012. december 21., péntek
 
Magas állami elismerést kapott a Hód-Mezőgazda Zrt.

A társadalmi felelősségvállalás keretében adományozható legmagasabb állami elismerést, Kármán Tódor-díjat kapott a Hód-Mezőgazda Zrt.

 

A kép jobb szélén Antal Gábor vezérigazgató a díjátadáson


 

A díjat a hazai oktatás, képzés, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő munka elismeréseként kaphatják meg a gazdasági élet szereplői. A díj 2000-ben történt alapítása óta a mindenkori oktatásért felelős miniszter évente maximum öt kitüntetést ítél oda az arra érdemes szervezeteknek, magánszemélyeknek.

 

A díjátadóra december 18-án, a Petőfi Irodalmi Múzeumban került sor. A díjazottakat és a vendégeket Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár, majd Dr. Pakucs János, a Kármán Tódor-díj szakmai kuratóriumának elnöke köszöntötte. 2012-ben 17 jelölt közül ismét öt díjazott volt. Ezek egyike a Hód-Mezőgazda Zrt.

 

A magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő munkáért kapta a vállalat, amely Hódmezővásárhely térségének egyik legmeghatározóbb mezőgazdasági nagyüzeme. Története kezdettől fogva összefonódott a mezőgazdasági szakoktatással.

Első jogelődjét, a Hódmezővásárhelyi Tangazdaságot 1949-ben csatolták az Állami Mezőgazdasági Gimnáziumhoz. A mezőgazdasági középiskolából szerveződött 1961-ben a felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, majd az Állattenyésztési Főiskolai Kar, amely jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karaként működik.

 

A Hód-Mezőgazda Zrt.-nél alapvetően fontosnak tartják, hogy gyakorlaton résztvevők a mezőgazdaság minden területére kiterjedő korszerű, széleskörű és elmélyült gyakorlati ismeretekkel rendelkezzenek.

A Mezőgazdasági Kar hallgatói a Hód-Mezőgazda Zrt.-vel kötött megállapodás keretében rendszeresen végzik gyakorlataikat a gazdaság állattartó telepein, részt vesznek gépbemutatókon, takarmányozási, szénakészítési, silózási gyakorlatokon. Törzstenyészetei, vetőmagüzem, takarmányüzeme egyaránt képes közvetíteni a hallgatók számára a legkorszerűbb technológiai ismereteket.

 

Gyakorlatra a Mezőgazdasági Kar, a Mérnöki Kar, a Debreceni Tudományegyetem hallgatói járnak. Továbbá, a hódmezővásárhelyi HISZK Gregus Máté szakiskola, a makói Galamb József Szakképző Iskola, a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény orosházi iskolájának tanulói is.

Figyelemre méltó, hogy a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési telepeire járnak gyakorlatra a budapesti Állatorvostudományi Egyetem hallgatói is. Általában 8 végzős és 8 alsóbb évfolyamos tölti ott a gyakorlatát. Sok esetben külföldi hallgatók is érkeznek 4-10 hetes összefüggő gyakorlatra.

 

A Hód-Mezőgazda Zrt. és az SZTE Mezőgazdasági Kar számos szakterületre kiterjedő együttműködésének jelentős szakmai értékén túl, a gazdaság több jogcímen igen jelentős anyagi támogatást nyújt a Karnak. Több mint 65 millió forint anyagi támogatásban részesítette a Szegedi Tudományegyetemet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Újabb nemzetközi sztárokat és hazai kedvenceket jelentettek be a SZIN szervezői. Négy napon át, több mint tíz helyszín, több mint kétszáz program.
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

Újabb fejlemények kastély ügyben

Újabb fejlemények kastély ügyben

A működtetést a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzatokkal közösen valósítanák meg; megírták Lázár János építési és közlekedési miniszternek.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.