KözéletLovasünnep és szórakozás

2011. június 17., péntek
 
Lovasünnep és szórakozás

Idén szinte napra pontosan ugyanazon a hétvégén: június 24-26. között rendezik a II. Kéktó Fesztivált, Hódmezővásárhelytől néhány kilométerre.

 

 

 

 

 

A tavalyi Kéktó Fesztivál programjainak kétszeres várja az idén kilátogatókat. Mint azt Kucsora István ménesgazda a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Hódmezővásárhelyi Hagyományőrző hetek keretében a június 24-26. között megrendezendő fesztivál ebben az évben is a Furioso- North Star lófajta, és Hódmezővásárhely tájfajtájának ünnepe. Idén viszont a lovasversenyek és bemutatók mellett a szórakoztatásnak is sokkal nagyobb szerep jut. Mint mondta, az alulról szerveződött kezdeményezés része, hogy például 24-én pénteken  este négy vásárhelyi, illetve mindszent rock csapat koncertezik a nagyszínpadon. Kint a ménesbirtokon a decibeleknek semmi sem akadályozza. Mindhárom napon, gazdag programok várják a kilátogatókat, a család minden tagját, valamennyi generációt. Kucsora István elmondta, természetesen a II. Kéktó Fesztivál valamennyi programja díjmentes, sőt a Hódmezővásárhelytől, a Rárósi úton kifelé néhány kilométerre található helyszínre nagyon kedvezményes iránytaxik hozzák-viszik a fesztiválozókat.

 

 

 

Péntek


12:00 Lovas zarándokút a Furioso Senior (1836) fajtaalapító mén szülőhelyére
Indulás a Rárósi emlékhelytől „kopjafától” 15:00 Emlékhelynél tiszteletadás, a Furioso- North Star fajta méltatása, illetve sziklatömb, harangláb és a csobogó kút avatása (helyszín: Tompahát), (Kéktói kisasszonyok lovasbemutatója a megnyitón)
18:15 Díszvendégeink a Székelyföldi, Szentegyházi huszárok köszöntése
18:30 Mental War zenekar (Hmvhely.)
19:30 Cream of Temple zenekar (Hmvhely.)
20:30 Motörazor zenekar „Motörhead tribute” (Mindszent)
21:30 High Voltage zenekar „AC/DC tribute” (Hmvhely.)
24:00 Dj. Csabi „Retro Slágerek”


Szombat


08:00 Távlovagló és távhajtóverseny 20-40 km-en
11:00 Rárós avarkori település emlékhelyénél tiszteletadás, emlékezés az ősökre (a megnyitón Kéktói kisasszonyok lovasbemutatója)
11:30 Rárós és környékének múltja, jelene, jövője. Baráti találkozó a környéken született és ma is itt élők részére. „Emlékképek” a tanyavilágról, tanyákról, szélmalmokról, tanyasi iskolákról, és iskolatársakról, olvasókörökről, tanyasi csárdákról (Jópál Csárda), kötetlen beszélgetés
Előadók: Dani Bálint, Kotormán László (tanyaudvar)
12:00 „Jó ebédhez szól a nóta” – Elek Pál közreműködésével (tanyaudvar)
12:30 Pónis bemutató „gyermekek a lóháton”
           Pas de deux- zenés páros díjlovas bemutató
           Csikós bemutató
           Nagypapi póniovi bemutatója
13:00 Székkutasi Harmónika Klub - magyar nóták (színpad)
13:00 Gyermek ügyességi verseny
14:00-17:00 Családi,- gyermek programok: Tojásdobáló, Patkódobáló verseny, Karikásostorral lufipukkasztás
14:00 Promenád Tánc Sport Egyesület -versenytáncbemutató (színpad)
14:30 Kikerics Néptánc Csoport - néptáncbemutató (színpad) (Mórahalmi Alapfokú Művészeti Néptánc Csoportja)
14:30 Székfoglaló verseny
14:40 Gál Pisti magyar népdalok (színpad)
14:45 Felnőtt ügyességi verseny (lovaspálya)
15:30 MALACFOGÓ verseny
15:45 Huszár karüsszel
16:00 Díjugratás (60-70 cm-en), ( lovaspálya)
17:00 Munkakutya bemutató (Hód-Dog Center Kutyaiskola a lovaspályán)
17:30 Díjugratás (80-90 cm-en), ( lovaspálya)
18:00 Rovásírásos várostáblák avatása, koszorúzás, a vásárhelyi Pálffy huszárokkal és a Szentegyházi huszárokkal, valamint a fesztivál lovasaival és fogataival. (helyszín: Rárósi út Városjelző táblánál)
18:30 Hagyományos Magyar Lófajták fajtabemutatója
18:30 Polka Band fúvószenekar ”vendégeknek a vendégek között ”Krupiczer Ferenc vezényletével (tanyaudvar)
19:30 Yasmine Hastáncos Csoport bemutatója (Tompahátról), Mihály Nelli vezetésével (színpad)
20:30 Ördögfű zenekar doromb + dobok ritmusai (Hmvhely.) (színpad)
21:30 Vatafaka zenekar „energia” felszabadító zene Huszár Gábor vezényletével
22:00 Fáklyás lovastorna bemutató, Kéktói Ménes Lovastorna Csapata
22:10 Tűzzsonglőrök bemutatója
22:40 Frank Smut Collective zenekar „ Rock legendák slágerei”(Mindszent, Hmvhely), (színpad)
02:30 Dj Csabi „Retro slágerek”

Vasárnap


08:00 Tájékozódási verseny
09:30 Főzőverseny
10:30 Hagyományos Magyar Lófajták bemutatója, Nemzetközi szinten elismert tenyészetekkel. (lovaspálya)
11:00 Furioso- North Star lovak tenyészszemléje (lovaspálya)
12:00 Furioso- North Star lovak a vadnyugat tükrében- Western bemutató (lovaspálya)
12:00 „Jó ebédhez szól a nóta” – Elek Pál közreműködésével (tanyaudvar)
13:00 Fogathajtó verseny (póni és nagyló)
14:30 Malacfogó verseny
15:00 Székfoglaló verseny (lovaspálya)
16:00 Lovastorna bemutató (lovaspálya)
16:30 Kitartásos magasugratás bemutatóverseny (lovaspálya)  

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.