SportLovas sikerek Balástyán

2012. szeptember 17., hétfő
 
Lovas sikerek Balástyán

Szeptember 16-án Balástyán, a Ferenci Farmon rendezték meg a Leon-Cavallo Kupa 3. GYEPOSZ versenyt, a Díjlovas megyei bajnoki fordulót, illetve a Szabadidős díjlovas- és díjugrató versenyt.

 

 

 

 


A verseny több pályán zajlott, több versenyirodával, bíróval. A díjlovas versenyt egy nemrég épült fedeles lovardában tartották, közvetlen mellette voltak a szabadtéri pályákon a szabadidős ugró és Gyeposz versenyszámok. A Díjlovaglásban idén először a megyében zenés kűrök is kiírásra kerültek.

 

A különböző kategóriákba a hódmezővásárhelyi Dél-Alföldi Lovasudvar versenyzői is neveztek:

 

Eredmények:

 

Ügyességi könnyű kategória korosztályos versenyszámban:

1. helyezés  Prókai Anna Mandula nevű lovával

2. helyezés Oláh Petra Maya nevű lovával

 

Ügyességi könnyű nyílt versenyszáma:

1. helyezés  Prókai Anna Mandula nevű lovával

6 . helyezés Oláh Petra Maya nevű lovával

 

Ügyességi nehéz korosztályos versenyszámban:

2. helyezés  Kovács Brigitta Albert nevű lovával

 

Ügyességi nehéz nyílt versenyszámban:

1. helyezés Kovács Brigitta Albert nevű lovával és

3. helyezés Márió nevű lovával

 

Díjugró póni versenyszámban:

1. helyezés  Kovács Brigitta Albert nevű lovával

 

Díjugró Nagyló és nyílt versenyszámban Kovács Dorottya Márió nevű lovával 2. helyezés ért el.

 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.