Kék hírekLopta a kerékpárt a vásárhelyi férfi

2015. február 25., szerda
 
Lopta a kerékpárt a vásárhelyi férfi

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei február 24-én reggel 9 óra körül igazoltattak egy 45 éves férfit a Csillag utcában. A rendőrök ellenőrizték a férfinél lévő női vázas kerékpárt, amiről kiderült, hogy azt néhány napja ellopták, ezért körözik.

 

 

 

 

Ezek után az egyenruhások előállították F. Istvánt, aki kihallgatásán további 5 kerékpár ellopását ismerte el. A gyanú szerint a munkanélküli férfi bűncselekményekből tartotta el magát. A hódmezővásárhelyi nyomozók azzal is meggyanúsították a 45 éves vásárhelyi lakost, hogy 2014 utolsó napjaiban szerszámgépeket és kéziszerszámokat lopott el egy Észak utcai ingatlanból, ahol a tulajdonos szállást adott neki.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette F. Istvánt és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A 2015. évi Városi Sportnapon kitüntetettek teljes névsora

A 2015. évi Városi Sportnapon kitüntetettek teljes névsora

Február 23-án azokat a személyeket tüntették ki, akik a tavalyi évben bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket mind a tanteremben, mint a sportpályákon. Teljes névsorral, sok képpel!
Elítélték a vásárhelyi lottózó kirablóját

Elítélték a vásárhelyi lottózó kirablóját

A hódmezővásárhelyi Sz. István brutálisan, ököllel, az arcán ütötte a nőt, aki a bántalmazás elől az utcára próbált menekülni.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.