Kék hírekLopott holmival rogyásig megpakolva

2012. február 29., szerda
 
Lopott holmival rogyásig megpakolva

41 különböző méretű, összesen több mint 300 ezer Ft értékű lopott villanymotort és egyéb fémalkatrészeket rejtett az a tehergépkocsi, amelyet a szentesi rendőrjárőrök állítottak meg kedden hajnalban a város határában.

 

 

Képünkön a lefoglalt motorok egy része (Fotó: CSMRFK)

 

 

A jármű Szentesről Hódmezővásárhely felé tartott, amikor az egyenruhások igazoltatás végett megállították. Feltűnt nekik ugyanis, hogy a furgon nagyon meg van pakolva, feltehetően túlsúlyos. Valóban, a teherautó rakterében nagyobb mennyiségű villanymotort és egyéb fémalkatrészt találtak, melyek súlya több mint egy tonnát tett ki. A járműben tartózkodó három férfi a szállítmányával nem tudott elszámolni. A gyanú szerint nem sokkal korábban ugyanis egy szegvári telephelyet „látogattak meg”, ahol a fenti tárgyakat teherjárművükbe pakolták.

Alig tettek meg néhány kilométert, amikor a rendőri ellenőrzésbe botlottak.

A Szentesi Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 3 férfi ellen. Egyiküket a rendőrség őrizetbe vette, mivel ellene már több, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt van folyamatban eljárás.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.