Kék hírekLopástól az önkielégítésig – Hétvégi szegedi kék hírek

2011. június 20., hétfő
 
Lopástól az önkielégítésig – Hétvégi szegedi kék hírek

Tetten ért tolvaj, vashulladékot loptak, menekültek a rendőrök elől az ittas fiatalok- hétvégi rendőrségi események összefoglalója.

 

 

 

 

 

Lopás kísérlete miatt indult büntetőeljárás egy 41  éves nő ellen, akit a Láma utcai társasház lakói értek tetten vasárnapra virradó éjszaka, miközben lopni próbált. Mint kiderült, az elmúlt napokban több kisebb lopás is történt a társasházban, emiatt az ott lakók úgy döntöttek, hogy kifigyelik a tolvajt. Az éjszaka folyamán az egyik lakó arra lett figyelmes, hogy egy nő átmászik a kerítésen, majd az udvaron felméri a terepet. Elfogta a nőt, majd egy másik lakó segítségével visszatartották a rendőrök megérkezéséig. A 41 éves tolvajt az egyenruhások előállították, lopás kísérlete miatt indult ellene büntetőeljárás.

 

Vashulladékot lopott két férfi vasárnap délután a Balagi-tó egyik kertjéből. Az elkövetőket a telek tulajdonosa megzavarta, akik erre a zsákmányt hátra hagyva autóval elmenekültek. A sértett azonban feljegyezte a rendszámot, majd hívta a rendőrséget. A járőrök a rendszám alapján tudták, hogy kikről lehet szó, ezért egy páros Szeged azon részére ment, ahol várható volt az autó megjelenése. Néhány perccel később fel is tűnt a jármű, a rendőrök pedig elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 33 éves és 38 éves szegedi férfit. Kihallgatásukat követően mindketten őrizetbe kerültek, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat is. A 33 éves férfi ellen jelenleg is több büntetőeljárás folyik vagyon elleni bűncselekmények miatt, míg társa eddig 16 alkalommal volt büntetve és csak nem régen szabadult az előzetes letartóztatásból.

 

Négy huszonéves fiatal verekedett össze pénteken éjszaka a Roosevelt tér és a Korányi fasor kereszteződésénél, miután a két-két fős erősen ittas társaság beszólogatott egymásnak. A verekedést észlelték az arra haladó járőrök. Amikor a fiatalok meglátták a rendőrautót, menekülni kezdtek. Az egyenruhások utánuk futottak, majd sikerült is mind a négy személyt feltartóztatni. Egyikük csak azután volt hajlandó alávetni magát az intézkedésnek, miután a rendőrök testi kényszer alkalmazásával földre vitték. A helyszínre mentőt is kellett hívni, mivel a verekedés során az egyik fiatalnak eltört az orra és az erősen vérzett. A Szegedi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt indított nyomozást.

 

Önkielégítést végzett egy 37 éves szegedi hajléktalan a Párizsi körúton szombaton este. A rendőrséget egy állampolgár értesítette. A férfit a rendőrök előállították, ellene szeméremsértés vétsége miatt büntetőeljárás indult.

 

Két 15 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói szombaton éjszaka, miután a fiatalok kukákat rugdostak és borogattak a Hajlat utcában. Az esetnek szemtanúja volt több ott lakó is, akik visszatartották a fiatalokat az egyenruhások kiérkezéséig. A fiatalok nem tudtak elfogadható magyarázatot adni tettükre.

 

Egy macskát akart megdobni egy kővel, helyette a Völgyérhát utcai buszmegálló várójának üvegét találta el. Legalábbis ezt mondta a vele szemben intézkedő rendőröknek az a húszéves fiatalember, akit lakossági bejelentés alapján fogtak el a rendőrök szombaton este. A férfi ellen garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.