Kék hírekLopással kombinált garázdaság

2018. július 11., szerda
 
Lopással kombinált garázdaság

Egy gépkocsiból lopott, majd késsel támadt haragosaira egy helybeli férfi Hódmezővásárhelyen. A rendőrök az elkövetőt őrizetbe vették.

 

 

 

 

 

 

 

A gyanúsított július 7-én éjszaka egy belvárosban parkoló személyautóból FM transzmittert, szervizkönyvet és pénztárcát lopott, a benne levő készpénzzel, személyes iratokkal és bankkártyával, amivel utána vásárolt is a 39 éves férfi.

 

Nem sokkal később a férfi az egyik hódmezővásárhelyi családi házban szóváltásba keveredett három ismerősével, akikre végül késsel támadt rá. Egyiküket a kezén sebesítette meg, míg egy másik férfit a fején akart megszúrni a konyhai eszközzel. Az áldozatok ezután bejelentést tettek a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A rendőrök a gyanúsítottat előállították, majd kihallgatták. Ellene lopás vétségének, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének és súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A hódmezővásárhelyi nyomozók a férfit őrizetbe vették és az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Fókuszban a templomok – Fotópályázat diákoknak

Fókuszban a templomok – Fotópályázat diákoknak

Isteni szentély címmel írt ki fotópályázatot a Református Ótemplom egyházközsége és alapítványa a vakációra. 
Meglopta partnerét a vásárhelyi szállodában

Meglopta partnerét a vásárhelyi szállodában

A rendőrök rövid időn belül már gyanúsítottként hallgatták ki az alkalmi tolvajt. A pénzt is hiánytalanul megtalálták az asszonynál.

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát