Kék hírekLőfegyver az utazótáskában

2012. augusztus 4., szombat
 
Lőfegyver az utazótáskában

A megnövekedett forgalmat akarta kihasználni az a 25 éves norvég állampolgárságú fiatalember, aki pénteken kívánt belépni az országba Röszkénél norvég honosságú Wolksvagen Golf típusú személygépjárművével.

 

 

 

 


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei nyilatkoztatták a férfit, aki elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

 

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a férfi ideges viselkedése miatt,  az utiholmival megpakolt, első ránézésre áttekinthetetlen járművet félreállították szigorított vizsgálat céljából.

A csomagok tételes vizsgálata során az egyik utazótáska aljából  egy darab  Waffenfabrik Steyr (3190-es) felirattal ellátott maroklőfegyver került elő. (képünkön)

 

A pénzügyőrök az elrejtett osztrák gyártmányú fegyvert, valamint a norvég férfit átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak. Ellene visszaélés lőfegyverrel bűntette megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás őrizetbe vétele mellett, várhatóan napokon belül bíró elé áll.

 
 
Forrás: NAV
 

Olvassa el ezt is!

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A negyedik negyedre elfogyott az erő

A negyedik negyedre elfogyott az erő

Saša Vejinović csapatának lehetősége volt, hogy megtartsa az esélyét a felsőházi rájátszásra, ám sok hibával játszott, és végül 20 pontos vereséget szenvedett.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.