KözéletLibatepertő és libatopogós

2011. november 20., vasárnap
 

Tánc, ének, próza, tombola, finom ételek és gondos asztalterítékek várták a vendégeket az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola, Márton madara elnevezésű rendezvényén. A programok színesek, az ételek ízletesek voltak, a hangulat pedig remek volt.

 

 

Nézze meg videó beszámolónkat ITT!

 

 

Idén első ízben rendezték meg az Aranyossyban a Márton napi mulatságot, Márton Madara néven. A családi délutánt célja a közösségépítés volt, mondta Szabó Gáborné igazgató, aki azt is elárulta, a rendezvényre nem csupán a gyerekeket, és szüleiket várták, hanem a barátokat, jó ismerősöket is. „A feladat az volt, hogy minden osztályból, mindenki minél több családtagot és barátot szervezzen be. A létszámnak tétje van, hiszen az egyik versenyünk címe, „Hányan ülünk egy asztalnál?”, amelyben az a csoport kapja a fődíjat, a finom tortát, amelyiknek a legtöbb vendéget sikerült meghívnia. Miután megszületett a Márton madara nap ötlete, a megvalósításában az motivált minket, hogy egy közösségformáló, közösségépítő délutánt töltsünk el családias hangulatban.” – foglalta össze az igazgatónő.

November 18-án délután az iskola tornacsarnokában, minden érkező vendég szeme elé a szépen megterítette asztalok látványa tárult. Az ételek és a díszítés is egy versenyben vett részt. A családi rendezvényen tortával díjazták a legötletesebb, legszebb Márton-napi teríték készítőit, a 3-4. osztályosokat. Bóbita és Hétszínű virág óvodások csoportjaiból ugyancsak torta volt a jutalma azoknak, akik a legtöbb embert az asztalukhoz ültetettek. A megnyitó után Szent Márton legendáját a vásárhelyi Domonkos Rendi apáca, Armela nővér elevenítette fel, aki szerint mi magyarok nagyon szeretjük a Márton-napi hagyományokat, mivel Szent Márton Magyarország területén született. Ezek után a táncos, dalos műsorok következtek a színpadon. A Galibák Népdalkör tánccsoportja, a táncos lábú ovisok, megmutatták, hogy milyen a libatopogós és a libacsűrdöngölős, de a színes műsorban népdalok is felcsendültek, az intézmény tanulói elszavalták kedvenc verseiket.

Az izgalmakat tombolahúzás fokozta, a Kankalin Néptáncegyüttes tagjai pedig táncházi hangulatot teremtettek. Az asztalokon pedig mindenféle finomság sorakozott. Az ételféleségeket  névvel is elláttak a „szakácsok”, és bizony feltűnően sok kártyán szerepelt a liba szó. Például libatöpörtő, libaleves, lúdgége, libazsíros kenyér, de azért akadt más is: kókuszgolyó, gyümölcsök, sőt a Márton nap másik jellegzetessége, a sült tök is.

A versengés sem ért véget. „A mi családunk” címmel hirdetettek rajzpályázatot. A beérkezett munkákat Lelkes István festőművész zsűrizte, aki úgy vélekedik: „ha van őszinte világ, a gyerekek világa az”. A rajzpályázat nyertesei: Kádár Péter Pál óvodás, Nana Vanda 1. osztály, Dáni Alexandra 2. osztály, Műhelyi Kata 4. osztály, Angyal Enikő 6. osztály, Apró Zoltán 7. osztály és Tóth Zoltán 8. osztály.

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.