BulvárLevágta a karját, majd elrohant vele segítséget kérni

2012. március 23., péntek
 
Levágta a karját, majd elrohant vele segítséget kérni

Manchester külvárosában, nem mindennapi lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy 50 éves férfi, aki véletlenül levágta a saját karját. Miután megtörtént a baleset, nem esett kétségbe, hanem elfutott a legközelebbi segítségig.

 

 

 

 

 

A január óta nyugdíjas volt tűzoltó, Stuart Frain éppen a kertjében dolgozott egy körfűrésszel, amikor egy óvatlan pillanatban a forgó fűrészfogak alá került a karja. Egy pillanat alatt, már csak egy vékony bőrdarab tartotta az alkarját, a sérült artériákból pedig mindenfelé spriccelt a vér.

 

A négy gyermekes, már nagypapa Frain a tűzoltóságnál tanult elsősegélynyújtást, (egyébként 48 éves felesége kórházi nővér), és azonnal átlátta a helyzetet. Nem esett pánikba, hiszen tudta, hogy a lehető legrövidebb időn belül el kell szorítani a vérzést. Megragadta sérült felkarját, és összenyomva elszorította az ereket. Ezután – mivel egy olyan helyen dolgozott, ahol kevesen laknak, úgy döntött, levágott karjával együtt elfut a körülbelül 700 méterre lakó legközelebbi szomszédjáig, hogy ők hívják ki a mentőket.

Menet közben két kutyasétáltatóval is találkozott, akik az egyik kutya pórázával segítettek neki szorítókötést csinálni a karjára. Az orvosok később azt mondták: ekkor már csak másfél percre volt a haláltól. „Ha akkor nem kötik le a kezem, nem élem túl a dolgot" – mondta Frain az újságíróknak.

Amikor végre kórházba került, mindenki elcsodálkozott azon, hogy volt képes végig higgadt maradni. Az orvosok jéggel rakták körbe a kart és még aznap sikerült egy 7 órás műtéttel visszavarrni a férfi karját.

A kezelőorvosa, Vivien Lees szerint Mr. Frain csodát tett, hiszen olyan iszonyúan fájdalma sérülése volt, amelytől 15 percen belül sokkot lehet kapni, ami után már nincs tovább.

 
 
Forrás: A Daily Mail cikke nyomán
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.