GazdaságLesz még idén pályázat kéményfelújításra

2011. október 9., vasárnap
 
Lesz még idén pályázat kéményfelújításra

A kormány különböző források átcsoportosításával az idei év végéig 1,63 milliárd forintot biztosít a tavasszal elbírált panelpályázaton sikerrel szereplő lakóközösségek számára, valamint 530 millió forint összegben az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására is újabb pályázatot hirdet.

 

Képünkön kémények felújítás közben (Fotó: VH archív)

 

 

A Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) Panel Alprogram II. keretében eddig mintegy 13,2 milliárd forint támogatást ítélt oda a fejlesztési miniszter. Ebből az összegből a kormány kommunikációja szerint 23 495 lakóegység energetikai korszerűsítése valósulhat meg.

Ugyanakkor az első rostán átcsúszott pályázatokat nem utasították el, így a ZBR-en belül felszabaduló források következtében az idei év végéig mintegy 1,63 milliárd forint odaítéléséről dönthet ismét a kormányzat. A forrás biztosítása újabb mintegy 3200 lakóegység felújítását teszi lehetővé, közel 8000 fő számára biztosít komfortosabb életkörülményeket.

További források átcsoportosításának köszönhetően a kormány 2011. novemberben a "Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása" előirányzat keretében összesen 530 millió forint összegben pályázatot hirdethet az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújítására is. A pályázat az előzetes becslés alapján 3500 lakást érinthet, és a felújítás során 900 db kémény válhat biztonságossá.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.