GazdaságLesz energiahatékonysági támogatás családi házakra

2016. április 4., hétfő
 
Lesz energiahatékonysági támogatás családi házakra

Július elejétől várható a családi házak energiafelújítási pályázatainak térségenkénti kiírása. Április 6-án a részletek is kiderülnek.

 

 

 

 

 

 

 

Júliusban kezdődik a családi házak vissza nem térítendő energiahatékonysági támogatásainak pályáztatása. Ezt követően egymás utáni munkanapokon az ország hét térségében lehet majd beadni a jelentkezést elektronikusan.

 

 

A nol.hu úgy tudja, a vissza nem térítendő támogatás aránya attól függ majd, hogy a tulajdonos hány fajta energiahatékonysági beruházásra vállal kötelezettséget. Ilyen lehet a szigetelés, a fűtésfelújítás és a megújuló energiák hasznosítása. Az átlagos támogatási arány továbbra is ötven százalék körüli lesz. Ez ugyanakkor a bevállalt beruházásoktól – azaz az energiafogyasztás-csökkenés várható mértékétől – függően felfelé és lefelé is változhat.

 

A nemzeti fejlesztési tárca április 6-án, a Construmán jelenti be a program részleteit. Így például azt is, hogy az adott típusú felújításokért vagy berendezésért a kivitelező, illetve az eladó legfeljebb mennyit kérhet. Új elem, hogy ezek ismeretében a tulajdonosnak még a jelentkezés előtt le kell szerződnie a beruházásra. Így a pályázatot már az előírásos tarifáknak megfelelő feltételes szerződésekkel együtt kell beadni. Ezzel a kiírók szerint a lehető legkisebbre szorítható le a téves beadványok aránya. Ráadásul a korábbiakhoz hasonlóan most sem kizárt, hogy a később beadott, a keretből már kifutó, de szabályos pályázatokat tartalék listára helyezzék, és ha később új pénz áll a házhoz, e kört is befogadják.

 
 
VH-nol.hu
 

Olvassa el ezt is!

Sikeres kontinensviadal a jó szervezésen múlik

Sikeres kontinensviadal a jó szervezésen múlik

Határidőre elkészül a uszodakomplexum bővítése Hódmezővásárhelyen. A legnagyobb kihívás a csapatok szállítása lesz, mert nagy részük Szegeden lakik majd.

Győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól

Győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól

Győzelemmel fejezte be a 2015-16-os szezon alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata. A Bonyhád lesz az ellenfél a középházi rájátszásban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.