SportLendületben a vásárhelyi sakkpalánták

2015. május 14., csütörtök
 

Az eredményhirdetésén a dobogó majdnem olyan magas volt, mint egyik-másik versenyző. Azért három vásárhelyinek sikerült felállni rá.

 

 

 

 

Április 30-a és május 3-a között Hajdúböszörmény adott otthont, a Magyar Korcsoportos Egyéni és Csapat Rapid Sakkbajnokságnak, melyen 6 fiú és 6 lány korcsoportban több, mint 500 versenyző ült asztalhoz. A legfiatalabb résztvevő 2009-ben, a legidősebbek 1997-ben születtek.

 

A Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesület 4 ifjúsági versenyzővel képviseltette magát az eddigi év legerősebb ifjúsági országos versenyén. A legnehezebb dolga a 10 év alatti lányoknál induló 2. osztályos Kis Izabellának (Szőnyi B.) volt. A 24 fős mezőnyben elért 12. helye nem tükrözi valódi tudását. 9 partiból szerzett 4,5 pontja jelzi, hogy a tavaly még az egy korcsoporttal fiatalabbak között játszó versenyzővel a jövőben mindenképpen számolni kell ellenfeleiknek.

 

A 8 év alatti lányok között induló – és 7 partiból 4 pontot elérő – tehetséges 2. osztályos Márkus Molli (Varga T.) a csapat legkiegyensúlyozottabb tagjaként egy váratlan vereségnek köszönheti, hogy az egyébként teljesen jogosan megérdemelt és megszerzett bronzérme nem lett még egy fokkal szebb. Partijai közül kiemelkedik a későbbi második helyezett, szintén nagyon tehetséges Karácsonyi Luca elleni bástya-gyalog végjátéka mely önmagáért beszélt.

 

A 8 év alatti fiúk mezőnyében indult két vásárhelyi ifjú. A még csak óvodába járó 6 és fél éves Megyaszai Balázs (Kertvárosi Óvoda) és az 1. osztályos Venicz Levente (Németh L.) még csak 7 és fél hónapja sakkoznak rendszeresen, de már a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc sakkcsapatának igazolt versenyzői, csak úgy, mint Kis Izabella és Márkus Molli, akik másfél éve játsszák a királyos játékot.

 

A két fiú jó formában játszva végig az élmezőnyben haladt (a harmadik fordulóban döntetlent játszottak egymással). Venicz Levente a 4. fordulóban legyőzte a BEAC jó nevű játékosát Palczert Mátyást, míg Megyaszai Balázs Horváth Barnabást, a Tapolca VSE játékosát. Mint később kiderült, ezek nagyon fontos győzelmek voltak, hisz a verseny végén ők végeztek azonos pontszámmal a vásárhelyiek mögött az ötödik, illetve a negyedik helyen.

 

A fiúk két-két alkalommal kikaptak ugyan, de az ellenfelek is betliztek, sőt a két utolsó – nagyon fontos – fordulóban sem találtak legyőzőre, így a 26 fős mezőnyben Venicz Levente 6.5 ponttal ezüst-, Megyaszai Balázs szintén 6,5 ponttal bronzérmet nyert.

 

A 6 fordulóból álló csapatversenyen az U10-es – 10 éven aluli – kategóriában 21 csapat vett részt. A névsorból rögtön kiderült, hogy a Pákozdysok a legfiatalabbak voltak az egész mezőnyben. Ennek megfelelően nem lehetett más célja Tőkés János csapatvezetőnek, mint bíztatni a négyfős társaságot arra, hogy próbáljanak minél több csapatot megelőzni a verseny végére és lehetőleg a 10-15.hely környékére felzárkózni. Ez olyannyira sikerült, hogy a negyedik forduló után az előkelő 5. helyen is tanyázott a csapat. Sajnos itt már nagyon erős – és nagyobb életkorú – csapatok vártak a gyerekekre, így a két utolsó fordulót nagy arányban elvesztették és hátracsúsztak a 14. helyre. A csapattagok közül ki kell emelni Kis Izabellát, aki a negyedik táblán gyűjtötte szorgalmasan a pontokat (összesen 3-at), valamint Márkus Mollit, aki 5 játszmából 3,5 pontot szerzett (az első fordulóban erőnyerő volt a csapat).

 

Tőkés János csapatvezető összességében nagyon elégedett volt a fiatalokkal, hiszen olyan ellenfelekkel kellett felvenni a küzdelmet, akik közül sokan már középsős óvodás koruk óta, vagyis 3-4 éve tanulják a játékot. Az egy ezüst és két bronzérem, mindenképpen erőt és bizakodást ad arra, hogy folytassák a kemény munkát.

 

Legközelebb ismét nagy erőpróba vár a fiatalokra, mert május 17-én Budapesten a 30. Lauder Sakkfesztiválon ülnek asztalokhoz újabb szép győzelmek reményében.

 

Olvassa el ezt is!

Gólya fogta nyuszi

Gólya fogta nyuszi

Eddig csak a béka, egér, pocok volt terítéken. Most egy különleges fotósorozat szerint egy gólya nyúlra is vadászik. Nincs happy end! Képekkel!
Hajlékonyság, dinamika és egy kis izgalom

Hajlékonyság, dinamika és egy kis izgalom

Május 10-én Békéscsabán, a Fit Kid Dance egyéni versenyre a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE ezúttal négy korcsoportba nevezett be. Képekkel és eredményekkel!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.