SportLendületben a vásárhelyi fiú kézilabda egyesület

2013. április 24., szerda
 
Lendületben a vásárhelyi fiú kézilabda egyesület

Hódmezővásárhelyen évek óta hiány mutatkozott az utánpótlás fiú kézilabdázókból, mostantól kijelenthető: új korszak kezdődött, cél a nagy múltú sportág újbóli felépítése - olvasható a Dél-magyarországi Kézilabda Egyesület hivatalos honlapján.

 

 

 

 

Mint írják, az új egyesület biztos alapokra épül, bázisát a rendkívül sikeresen szereplő Koczka Kézisuli adja. A hódmezővásárhelyi gyermekek igényét bizonyítja, hogy a héten tartott első, hivatalos edzésen már nagy létszámú fiatal ismerkedett a kézilabdázás alapjaival.

 

A Dél-magyarországi Kézilabda Egyesület célkitűzése, a kézilabda fiú vonalának újbóli felépítése a városban, az egyre eredményesebb szereplés, és idővel egy, a legmagasabb osztályban szereplő felnőtt csapat kiépítése. Mindehhez a város és az iskolák segítsége nélkülözhetetlen, amelyből nincs is hiány. A DMKSE vezetősége a csapat vezetőedzőjének Koczka Gergőt nevezte ki, aki fiatalos lendületével, maximalizmusával vezetheti sikerre a fiúgárdát, olvashatjuk a közleményükben.

Az egyesület várja a kézilabdázással szimpatizáló 2000, 2001, 2002, 2003-as születésű fiúk jelentkezését. Edzések hetente kétszer, kedden és csütörtökön 17 órától 18:30-ig a Klauzál Gábor Általános Iskola sportcsarnokában vannak.

 

Kapcsolódó cikkük:

 

Új fejezet Hódmezővásárhely kézilabda sportjában

 
 
Forrás: DMKSE sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Az országos Kazinczy - verseny vásárhelyi különdíjasa

Az országos Kazinczy - verseny vásárhelyi különdíjasa

A táncban is sikeres végzős bethlenes Szűcs Petra idén is bejutott a Szép magyar beszéd Kazinczy-verseny döntőjébe. A neves nyelvészekből álló szakmai zsűri idén is díjazta.
Irány a Vadaspark 2013-ban is a Vásárhelyi Hírek kedvezményével

Irány a Vadaspark 2013-ban is a Vásárhelyi Hírek kedvezményével

Ismét 20 százalék kedvezménnyel látogathatják a Szegedi Vadasparkot a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület és az egyházi intézmények  óvodásai, általános -, és középiskolásai.
Vásárhelyi mazsorettek Monzában

Vásárhelyi mazsorettek Monzában

A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
Újabb fejlemények kastély ügyben

Újabb fejlemények kastély ügyben

A működtetést a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzatokkal közösen valósítanák meg; megírták Lázár János építési és közlekedési miniszternek.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.