SportLendületben a Koczka Kézisuli

2012. október 29., hétfő
 

Nem volt kérdéses az eredmény, mivel a vásárhelyi gárda már az első perctől kezdve irányította a mérkőzést, így magabiztos győzelem született a Zsombó elleni edzőmérkőzésen.

 

 

 

 

„Tavaszra már jók lehetünk…” – és tényleg! A mondat, amit a csapat vezetője, Koczka Gergő nyilatkozott a szezon elején, kezd egyre jobban beigazolódni. Az összetartó, egyre népesebb közösségben mindenkit egy cél vezérel, a legjobbnak lenni. A munka kezd beérni, tavaszra még nagyobb eredmények várhatóak.

 A Koczka Kézisuli U8-as fiú szivacskézilabda csapata a Zsombói KK-val mérkőzött meg október 27-én. A szombat délutáni felkészülési mérkőzésen, hiányos szakmai stábbal (Koczka Dorina a makói csapatával bajnoki mérkőzést játszott Orosházán) az Erima országos bajnokságra készülő fiúcsapat néhány tagja szerepelt, kiegészülve a lánycsapat kapusával. A barátságos mérkőzés külön pikantériája, hogy a szeptember végén megrendezett hazai felkészülési tornán, nagy küzdelemben döntetlent játszott a két csapat.

 

Ezúttal nem volt kérdéses az eredmény, mivel a vásárhelyi gárda már az első perctől kezdve irányította a mérkőzést. A két klub remek kapcsolatot ápol, kölcsönösen segíti egymást a felkészülésben, rendszeresen megmérkőznek a csapatok. A hétvégi mérkőzés teljes mértékben a felkészülést szolgálta, az eredmény nem is került jegyzetelésre, ám szemmel láthatóan egyre erősebb a Kézisulis csapat. Minden pályára lépő játékos nagy dicséretet érdemel, kiváló csapatmunkával, az idény eddigi legjobb játékát mutatták.

 

Koczka Gergő: „Remek mérkőzést játszottunk a hétvégén a vendéglátóinkkal. Örülök, mert több volt a pozitívum, mint a negatívum a játékunkban. Akadnak azért hibáink, amelyek sürgősen kijavításra szorulnak. Szerencsére apróbb hibák ezek, testnevelés órán nem is lennének számottevőek, de a profi kézilabdában ennél pontosabban kell játszani, akármilyen fiatal az átlagéletkoruk. Gondolok itt, a még hatékonyabb helyzetkihasználásra, és a védekezésünk még erőszakosabbá formálására. Baranyi Milán a 6 éves irányítónk, ezúttal is bizonyította, nem véletlenül számít nagy tehetségnek a korosztályában, a hátán vitte a csapatot a gyors, és korát meghazudtoló játékával. Bízom benne, hogy még komolyabban veszi a sportágat, mert nagy lehetőségeket látok benne. Együtt sikeresek lehetünk. A tornagyőzelmünk és az eredményeink hírére számtalan gyermek csatlakozott hozzánk, közülük többen is hamar alapjátékosainkká váltak, beilleszkedtek a csapatba. Bátran kijelenthetem, hogy kiváló együttesek formálódnak nálunk mind fiú, mind lány vonalon. A jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk az iskoláskorú kézilabdázásra, várunk szeretettel mindenkit, aki kedvet érez a kézilabdázás iránt.”

 
 
Forrás: Koczka Kézisuli
 

Olvassa el ezt is!

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 

És ezt már olvasta?

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.