SportLendületben a Hwarangdo SE

2013. június 24., hétfő
 
Lendületben a Hwarangdo SE

A hódmezővásárhelyi Balázs Éva 4. danos mester személyében, Magyarországon először választottak vidéki edzőt az országos vizsgabizottságba.

 

 

 

 

Ezzel az országos vizsgáztatói engedéllyel mostantól más klubokban is az előírásoknak megfelelően tarthat vizsgát.

 

A Hwarangdo SE sportolóinak a hétvégén további vizsgái voltak két harcművészeti ágban is. Kopasz Attila 3. danos hapkido mester tartott övvizsgát, ahol a tanítványoknak eséstechnikákat, bázistechnikákat, küzdelmeket, földharcot, késsel való védekezést, erősítést kellett bemutatni, míg Balázs Éva 4. danos mester taekwondo övvizsgát tartott.

Budapesten a vizsgabizottság, Patakfalvy Miklós 6.danos mester vezetésével a magas öveseknek tartott övvizsgát. Ezen a vizsgán két vásárhelyi hwarangdos vett részt, akik közül Dobó Anita 1. kupra, piros öv/fekete csíkra léphetett elő, míg Csernák Attila 1. danra, fekete övre léphetett elő!

Hapkido szakágban sikeresen vizsgázott Rácz Kristóf, Mihály Marcell, Erdei Dominik, Domján József, Horváth Emese és Törőcsik András.

Taekwondo szakágban sikeresen vizsgázott Salgó Nóra, Turi Péter,Turi Ádám,Turi Gergő, Lengyel Gergő, Lengyel Tamás,Forrai Benedek, Simon Richárd, Zombori Zoltán, Gábor Attila, Zakar Tamás, Madarász Kristóf,Madarász Levente, Rédecsi Dóra, Blaskó Olivér, Blaskó Anna, Szántó Cintia, Szántó Áron, Kasszás György, Kasszás Ernő,Szél Attila,Maróti Hanna és Tisza András 

Felkészítő mesterek: Kopasz Attila  hapkido 3. dan és Balázs Éva  taekwondo  4. dan

 

Olvassa el ezt is!

Magyar hét Fukushimában

Magyar hét Fukushimában

A cunami és atomerőmű-baleset által sújtott régió köszönetet mond Magyarországnak, amiért a katasztrófákat követően Hódmezővásárhely városa fukusimai fiatalokat látott vendégül.
Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatott keretbe

Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatott keretbe

A hódmezővásárhelyi atlétika újabb fegyverténye: a júliusi Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságon induló 21 fős magyar válogatottba a Hódiák SE 16 éves hétpróbázóját is beválogatták.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.