KözéletLemondanak az állami támogatásról a reformátusok

2011. április 27., szerda
 
Lemondanak az állami támogatásról a reformátusok
A döntés olyan felújításokat, beruházásokat érint, amelyekre nézve nem hátrányos a halasztás. A Bethlen Gábor Református Gimnázium gázfűtésre történő átállásának beruházási költségeit nem érinti.

 

 

 

Az ország nehéz gazdasági állapotára, valamint a központi költségvetés alakulására tekintettel, továbbá az államadósság csökkentése iránti kormányzati elhatározás támogatása céljából, a Magyarországi Református Egyház Elnöksége – az egyházkerületek elnökségei egyeztetése alapján – úgy határozott, hogy idén nem kér segítséget az államtól ingatlanjai, templomai felújításához, állagmegóvásához.

A kormány a 2011. évi költségvetésben – szakítva az elmúlt évek gyakorlatával – ismét nagy összegű, összesen 1,2 milliárd forintos keretet hagyott jóvá az „egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások” céljára. Ezzel a támogatási szándékkal ismét több, nagy értékű, közös örökségünk részét képező egyházi ingatlan helyreállítására, állagmegőrzésére nyílna mód.

Az Elnökség, az említett okokból, most mégis úgy döntött, hogy a felekezeti arányok figyelembevételével a ráeső, körülbelül 200 millió forintos támogatásról lemond és beruházásait elhalasztja. Ennek megfelelően az MRE, egyházközségei, illetve intézményei nem igényelnek támogatást az erre a célra elkülönített keretből. A döntés olyan felújításokat, beruházásokat érint, amelyekre nézve nem hátrányos a halasztás.

Az MRE javasolja, hogy az így megmaradó összeget az államadósság csökkentésére fordítsa a kormány.

Az Elnökség a döntést a szerdai országos esperes-gondnoki értekezleten jelentette be, amelynek részvevői – az egyházmegyék vezetői – megértéssel és támogatással fogadták a lépést.

 A Vásárhelyi Hírek megkeresésére, dr. Kádár Péter a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója elmondta, az iskola termálfűtési lehetőségének megszűnésével, a gázüzemre történő átállást az MRE döntése nem befolyásolja, mert a beruházási költségeket teljes egészében önerőből fedezik.  

 
 
Forrás: reformatus.hu
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.