Kultúra, oktatásLegyen fesztiválváros Hódmezővásárhely

2011. március 31., csütörtök
 

Lázár János: szeretné ha a fiatalokat is megcélzó színházi programok lennének és a határokon túl élő magyarság is felfedezze magának Vásárhelyt, annak kulturális értékeit.

 

 

 

 

Gőzerővel halad Hódmezővásárhely belvárosában a Petőfi Sándor Művelődési Központ teljes felújítása, mellette egy új  épület felhúzása. Az 1,2 milliárd forintos beruházású komplex belvárosi rehabilitáció keretében a Tornyai János Múzeum, valamint a környező épületek felújításával, térburkolat kialakításával egy sétáló utca  kialakításával, egy igazi agóra hangulat megteremtése a cél. Mint azt az Agora- projekt is tartalmazza, komplexitásával új kuturális középpontja lesz a városnak. Erről is beszélt Dr. Lázár János polgármester, a március 30-i sajtóbejáráson.  Mint mondta, a művelődési központnak, beleértve az új szárnyat, be kell kapcsolni az oktatás vérkeringésébe, tavasztól őszig pedig színvonalas programokkal, igazi fesztiválvárossá válva szeretnék Hódmezővásárhelyre invitálni a térség lakóit. Lázár János elmondta: a fiatalokat is megcélzó színházi programokat tud elképzelni, szeretné, hogy minél sűrűbben legyen előadás, és a tágabb értelemben vett régió, vagyis a határokon túl élő magyarság is felfedezze magának Vásárhelyt, annak kulturális értékeit.

Elhangzott az is, hogy a közeli Szegedben nem a konkurenciát, hanem a partnert látja a város első embere. A Vásárhelyi Hírek kérdésére, hogy a kulturális központ vérkeringésébe a kistérséget milyen módon kapcsolják be, Dr. Lázár János válaszában elmondta, A Petőfi Művelődési Központban a kistérség alapszolgáltatásainak támogatására, területi közművelődési tanácsadó szolgálat fog működni, de a tágabb térségben gondolkodva, Makó és Szentes bevonásával is számolnak.    

A tervek szerint a teljes beruházás az év végére elkészül, de az új szárnyat  szeretnék még az idén augusztusban átadni,mondta Mucsi László, a Városfejlesztési és üzemeltetési iroda vezetője a helyszínen tartott bejáráson.
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.