Kultúra, oktatásLeegyszerűsödés és tisztázódás – Návay Sándor kiállítása

2011. október 8., szombat
 

Hódmezővásárhelyen október 8-án délelőtt a Helyőrségi Klubban Návay Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás ’Formák és vonalak’ címmel.

 

 

 

Fotó:VH

 

 

 

A címbeli két szó, két művészi ábrázolásmódot, két eltérő dimenziót is jelent.

A ’formák’ a kiállított alkotások plasztikai formáira utal. Aztán vannak a rajzok, a sík felületen ábrázolható két dimenziójú formák. Mégis közös bennük valami, Návay Sándor keze alatt a maguk választott nyelvén minden közlendőt és közölhetőt átfognak és kifejeznek. A két dimenzióban megfogalmazott formák, a kiállított képek nagy része női idomok, vagy ha úgy tetszik női testformák, amelyek arról árulkodnak, hogy Návay Sándor tiszteli a nőket. Fekete hátterű, néhány finom fehér vonalvezetéssel létre hozott kétdimenziós formái, a maguk vázlatszerű egyszerűségében demonstrálják a női test szépségét.

 

A falon lévő képek, a síkban ábrázolható formák, az egész teremben szinte körülölelik a posztamenseken egész extenzitásával és egész fajsúlyával elhelyezkedő plasztikai formákat: a maguk részletgazdagságával, kifejezőerejével és Návay Sándor üzenetével. Hiszen ki ne értené a 2003-ban készült az ’Artista rémálma’ című három részes bronz, gránit szobrainak mondanivalóját. Az egyik, a cirkuszi egykerekűn egyensúlyozó artista, aki egyszer csak elveszíti magabiztosságát és meginog, míg a művész a harmadik szoborba az esés pillanatát, vagy másképpen kifejezve a sokáig a magasban lavirozó artista bukását rögzítette anyagba.

 

Az 1955-ben Hódmezővásárhelyen született és helyben alkotó Návay Sándor, aki elsősorban szobrászművésznek tartja magát, minden kiállítása izgalmas, mert lehet hogy, mint a Helyőrségi Klubban most megnyílt kiállításán is, találkozunk régebbi alkotásaival, mégis szobrai, vázlatszerű képei érzésekkel ajándékozzák meg a kiállítás látogatót. Egyszerűen és tisztán.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.