KözéletLázár: június 15-ig feláll a teljes kormány

2014. május 23., péntek
 
Lázár: június 15-ig feláll a teljes kormány

Hódmezővásárhelyen jelentette be Lázár János, hogy az új kormány, a teljes államtitkári karral június 15-ig feláll.

 

 

 

 

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Damjanich utcában tartott fórumon elmondta: Orbán Viktor a jövő héten tájékoztatja az Országgyűlést arról, kiket jelöl miniszternek az új kormányba. Hozzátette, hogy a leendő tárcavezetők bizottsági meghallgatása június 2-án kezdődik el.

A kormány eskütételére június 6-án kerül sor. Sok név már ismert, de lesznek személyi változások - mondta a politikus. Közölte azt is, hogy június 15-ig Orbán Viktor megnevezi az összes államtitkárt.

Egy nappal korábban, Kiszomboron, szintén egy lakossági fórumon azt mondta, a földművelésügyi tárcától a Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés.

 

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a pénteken újságíróknak elmondta, új fejlesztési miniszter dolgozik majd a kormányban. Az új tárcavezetőről az államtitkár csak annyit mondott: "valószínűsíthetően az Országgyűlés tagja". (A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot jelenleg Németh Lászlóné vezeti.)

Lázár János saját szerepéről úgy fogalmazott, azt kapta feladatul a miniszterelnöktől, hogy megkönnyítse, hogy valaki vállalkozóként pénzhez jusson. Ne legyenek bürokratikus akadályok, kizáró szabályok, lehetőség szerint a következő négy évben minél gyorsabban, minél több forrás jusson el a kis- és közepes vállalkozásokhoz.

Az államtitkár közölte, szeretné elérni, hogy ne legyen olyan csoport, amelyik megnehezíti a nyertes pályázók dolgát, a vállalkozók - bizonyos összeghatár alatt - egy egyszerű elektronikus nyomtatvány kitöltésével jussanak fejlesztési forráshoz.

 

A politikus arra biztatta a jelenlévőket, hogy minél többen menjenek el szavazni vasárnap az európai parlamenti választáson, mivel a mindennapi életet érintő nagy kérdések és apró szimbolikus ügyek dőlnek el Brüsszelben. Ezért nem mindegy, hogy aki Magyarországot képviseli az EP-ben, "a hazájáért küzd vagy elárulja" - tette hozzá.

 
 
MTI-VH
 

Olvassa el ezt is!

A bőség zavara

A bőség zavara

Családi napból kettő is lesz május 24-én. Több színpadon a könnyűműfaj népszerű előadói is egymást váltják majd, a gyerekeknek pedig Kánaán...!
Megszakadhat a sikersorozat

Megszakadhat a sikersorozat

A vásárhelyi lányok a magyar válogatott tagjaként vehetnek részt az Európa Kupa döntőjén Reykjavikban. Segítséget kérnek az utazáshoz.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.