GazdaságLázár János újabb háborúba kezdett

2011. november 24., csütörtök
 
Lázár János újabb háborúba kezdett

Saját városa problémái miatt boríthatja Lázár János a teljes energiapiacot. Hódmezővásárhely fideszes polgármestere törvényben szabályozná, hogy ne lehessen lekapcsolni az áramot azoknál, akik nem fizetnek rendszerhasználati díjat– ez az energiacégeknek jelentős károkat okozna. Lázár már korábban hadat üzent az EDF Démász vezetőjének.

 

 

 

„Kritikus határt ért el a cég kintlévősége a tartozást felhalmozó önkormányzatoknál" – mondta Délkelet-Magyarországot árammal ellátó EDF Démász. Azt azonban, hogy a nagy tartozók között az egyébként jelentősen eladósodott Hódmezővásárhely is megtalálható-e (a városban az egy főre jutó adósságállomány meghaladja a 400 000 forintot, ennél csak Budapesten, az ötödik kerületben rosszabb a helyzet, derül ki a Progresszív Intézet novemberi felméréséből).

A kérdés azért érdekes, mert Lázár János, a város polgármestere és egyben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a napokban törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely megtiltaná az energiacégeknek, hogy kikapcsolják az áramszolgáltatást azoknál a fogyasztóknál, akik nem fizetik a rendszerhasználati díjat. Ez lényegében azt jelentené, hogy automatikus következmény nélkül lehetne jóval kevesebbet fizetni a szolgáltatásért, az energiacég legfeljebb peres úton hajthatná be jogos követelését.

Több forrásunk egybehangzóan állítja: a város tetemes tartozása állhat a Lázár János kezdeményezésének a hátterében. A városvezető és Thierry Le Boucher az EDF Démász vezére között a viszony közismerten nem felhőtlen: egy WikiLeaks dokumentum is feljegyzi: 2009-ben épp a kikapcsolásokkal kapcsolatos vitás ügyben Le Boucher találkozót kért Lázártól, aki ezt visszautasította, és azt üzente: az új kormány és az új parlament úgy fogja megváltoztatni az energiaszektorral kapcsolatos jogszabályokat, hogy azok a nagyfogyasztók és a lakossági fogyasztók érdekeit és jogait védjék.

A törvényjavaslat általában beszél ellátásbiztonságról és a fogyasztók védelméről, a kikapcsolási tilalom azonban leginkább csak az önkormányzatok és a közvilágítás vonatkozásában értelmezhető. A lakossági áramellátásban ugyanis a számlák integráltan tartalmazzák az áram díját, és a hálózat fenntartásának költségeit, az úgynevezett rendszerhasználati díjat. Nehezen képzelhető el, hogy valaki csak az egyik, vagy a másikat nem fizeti.

A közvilágítással kapcsolatos szerződések azonban városonként és társaságonként is eltérőek, egyes esetekben külön szerződés szól a rendszerhasználati díjról, és külön az áram díjáról. Az EDF Démász lapunknak elmondta, az önkormányzatok, illetve az önkormányzatok által működtetett intézmények esetében gyakori a hosszabb ideig fennálló tartozás, ami az önkormányzatok nehéz pénzügyi helyzetét tükrözi.

Az önkormányzatok közüzemi tartozásai szerte az országban gondokat okoznak, és bár néhány esetben ez valóban az utcák elsötétüléséhez vezethet, a fizetések elmaradása csak a legvégső esetben vezet kikapcsoláshoz. „Az önkormányzatok ugyanis a legjobb adósok” – állítja Boross Norbert, az Elmü kommunikációs igazgatója. Szerinte valóban gyakori, hogy egy-egy önkormányzatnak pénzügyi zavarai támadnak, előbb-utóbb viszont fizetnek, így igyekeznek a városvezetéssel közös megoldások kidolgozásra.

Az E.On szóvivője is hasonlóról számol be az Indexnek. „Figyelembe vesszük az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetét, és ehhez alkalmazkodva próbálunk mindkét fél által elfogadott és teljesíthető megállapodásokat kötni, egyedi részletekben történő törlesztésben megállapodni” – mondta Egyházi Nikoletta. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a közvilágítással kapcsolatos tartozásokat igen kockázatosaknak ítélik, az ügyfelek részéről érkeznek olyan jelzések, amely szerint a közvilágítási tartozásokkal problémáik vannak. „A területünkön tevékenykedő energiakereskedők is jelzik, hogy a közvilágításra kötött szerződéseik keretében az önkormányzatok nem teljesítenek, így ők sem tudják fizetni felénk az elosztói díjakat.”

Nem ez az első eset, hogy a parlamentben ülő fideszes polgármesterek a városuk gyors megsegítése érdekében megbolygatnák a végtelenül összetett energetikai szabályozást: tavaly Kósa Lajos és Lázár János is több javaslatot is sikerrel vitt keresztül az illetékes tárca legnagyobb döbbenetére. Lázár mostani javaslatáról is megkérdeztük az Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, ahol közölték, a politikus nem egyeztetett velük előre az ötletéről. Thierry Le Boucher az EDF Démász vezére nem kommentálta Lázár János módosítóját.

 
 
Forrás: index
 

Olvassa el ezt is!

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.