KözéletLázár János lesz a miniszterelnökségi államtitkár

2012. május 11., péntek
 
Lázár János lesz a miniszterelnökségi államtitkár

Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 

(Fotó: MTI)

 

 

 

Ha "Lázár Jánost államtitkárnak nevezik ki, harminc napon belül le kell mondania a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztjáról, és időközi választást kell tartani a városban" – írta a Magyar Hírlap, amelynek kormányzati forrásból azt mondták: a fideszes frakcióvezetőként is tevékenykedő Lázár János akár már júniustól vezetheti a Miniszterelnökséget.

 

A lap úgy tudja, hogy a politikusnak különleges államtitkári státusa lesz, amelynek alapján utasítási, "számonkérési" jogköre lehet. Az új államtitkár irányításával "kis MeH", vagyis a korábbi Miniszterelnöki Hivatal struktúrája jöhet létre a Miniszterelnökségen.

 

Ez az úgynevezett tükörreferatúra-rendszer újbóli bevezetését jelentené, melynek lényege, hogy a minisztériumoknak külön felelőseik lesznek. A tárcák csak velük együtt alakíthatják ki programjaikat, és a miniszterelnök is rajtuk keresztül ellenőrzi majd, miként tesznek eleget a minisztériumok a kabinet politikai törekvéseinek.

 

A Magyar Hírlap szerint a jövő héten születhet döntés arról, hogy a most a Belügyminisztériumhoz tartozó titkosszolgálatok, valamint a külügyminiszter felügyelete alatt álló Információs Hivatal átkerüljenek-e a Miniszterelnökséghez.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Rendkívüli közgyűlési ülés lesz május 25-én Hódmezővásárhelyen

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.