Kultúra, oktatásLázár János kihúzta a gyufát - Hátrányos helyzetű diákok és a statisztika

2012. február 20., hétfő
 
Lázár János kihúzta a gyufát - Hátrányos helyzetű diákok és a statisztika

"Nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből." E kijelentés Lázár Jánostól, a Fidesz frakcióvezetőjétől származik. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek zokon vette a politikus véleményét.

 

 

 

 


A szópárbajt az az interjú váltotta ki, amelyet Lázár az év elején adott a hir24.hu-nak. Az oktatásról úgy vélte, drasztikusan csökkenteni kell az integrációt akadályozó tényezőket, egyebek mellett azzal, hogy az egyházi iskolák ne válogathassanak a gyerekek közt.

Bábel interjúban reagált erre az okfejtésre. Ebben megdöbbenését fejezi ki Lázár „durva és felületes kritikája” miatt. Méltatlannak, igazságtalannak és bizonyos értelemben cinikusnak minősítette a frakcióvezető álláspontját. A közpénzeket – mondta – „legalább annyira a katolikus gyerekek szülei adják, mint a politikusok”. Az egyház iskoláiban bizonyos követelményeknek eleget kell tenni ugyan, de megkülönböztetés nincs. Az érsek szerint „kimutatott tény”, hogy a katolikus intézményekben „legalább annyi hátrányos helyzetű gyerek van, mint más iskolákban”.

 

Kérdés, így van-e. Az egyszerűség kedvéért maradjuk az általános iskoláknál. Az Oktatási Hivatal adatai alapján készült, tavaly közzétett elemzésében a Roma Sajtóközpont arra a következtetésre jutott, hogy az állami, önkormányzati iskolákhoz képest az egyházi fenntartású intézményekben arányait tekintve jóval kevesebb hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák tanul.

 

Persze: az idei tanévben az egyházak sok iskolát átvettek az önkormányzatoktól, változhattak az arányok. Az Oktatási Hivataltól kértünk naprakész információt. Kiderült, az általános iskoláktól érkezett adatok szerint az egyházi intézményekben mintegy 28 százalék a hátrányos helyzetű gyerekek aránya, az önkormányzati iskolákban ennél lényegesen magasabb, kis híján 37 százalék. Ez a kategória tartalmazza a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat is, a nagy különbség főként ebből adódik. Az egyházi iskolákban csupán nem egészen négy és fél százalékot tesznek ki a halmozottan hátrányos helyzetű diákok, az önkormányzati intézményekben megközelítőleg 15 százalékot. (Pontosan nem lehet tudni, mennyi közöttük a roma, de annyi biztos, hogy többségben vannak – mondta lapunknak Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kuratóriumi elnöke.)

 

E statisztikának az a gyengéje, hogy nem tartalmaz felekezeti bontást, az összes egyházat egy kalap alá veszi. Kifejezetten katolikus iskolákra vonatkozó adatok reményében megkerestük a kalocsai érsekséget. Bábel Balázs üzenetét tolmácsolva az érsekség munkatársa azt javasolta, adatszerű válaszért forduljunk Bajzák M. Eszterhez, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet vezetőjéhez. Bajzák M. Eszter elmondta: valóban tényként kezelhetjük, hogy a katolikus iskolákban legalább annyi a hátrányos helyzetű gyerek, mint az önkormányzatiakban. Csak az a probléma – ezt már mi tesszük hozzá –, hogy az általa közölt számokból nem lehet ilyen megállapításra jutni. A lapunk rendelkezésére bocsátott adatsor a teljes katolikus közoktatásra érvényes, az óvodáktól a gimnáziumokig. Nincs külön rubrikája az általános iskoláknak. Az összesített adatok szerint a katolikus közoktatási intézményekben a hátrányos helyzetű gyerekek aránya mintegy 19 százalék, a halmozottan hátrányos helyzetűeké öt százaléknál is kevesebb. A kettő együtt nem egészen 24 százalék (szemben az önkormányzati iskolák majdnem 37 százalékával).

 

Ismételjük, e statisztikában katolikus részről a közoktatás egésze, önkormányzati oldalon viszont az általános iskolák szerepelnek. Az összevetés tehát torzíthat. Az Oktatási Hivataltól kapott adatokat is mérlegre téve annyi kijelenthető, hogy az érsek állítására nem kaptunk bizonyítékot. Sőt. A számok arra utalnak, hogy a katolikus iskolákban a (halmozottan) hátrányos helyzetű diákok aránya még mindig elmarad az átlagostól. Akkor is, ha hozzátesszük: egy másik kategóriában, a „sajátos nevelési igényű” –köztük értelmi fogyatékos – gyermekek esetében a katolikus intézmények néhány tized százalékkal megelőzik az önkormányzati iskolákat.

 
 
Forrás: nol.hu
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.