KözéletLázár János a Sándor- Palotában

2011. február 14., hétfő
 
Lázár János a Sándor- Palotában

Február 14-én délelőtt az alkotmányozás folyamatáról tájékoztatta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Schmitt Pál köztársasági elnököt a Sándor-palotában.

 

 

Schmitt Pál múlt hét péntekre hívta egyeztetésre a parlamenti pártok politikusait; az államfő az egyeztetésen az alkotmányozás folyamatáról érdeklődött a képviselőcsoportok véleményéről.
A köztársasági elnök a találkozók után, pénteken azt mondta: mind az öt parlamenti párt készíti a saját alkotmány-koncepcióját, amelyek mindegyikében fontos és értékes elemek vannak.
Schmitt Pál hangsúlyozta: mindegyik parlamenti pártot arra bíztatta, hogy vegyen részt az alkotmányozás folyamatában, így a parlamenti vitában is. Megjegyezte azt is: az alkotmánynak emberöltők számára kell jogbiztonságot nyújtania, ezért megkülönböztetett figyelemmel kíséri az alkotmányozási folyamatot.
Lázár János múlt hét pénteken nem tudott elmenni az egyeztetésre a siófoki frakcióülés miatt, ezért jött létre a hétfői találkozó.

 

(MTI)

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.