Kultúra, oktatásLázár is szétszedné a közoktatási törvényt

2011. november 17., csütörtök
 
Lázár is szétszedné a közoktatási törvényt

Számos ponton változtatna a köznevelési törvényjavaslaton a Fidesz frakcióvezetője; Lázár János az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványainak egyikében például azt kezdeményezi: minden iskolatípusban központi felvételi vizsga sikeres teljesítése legyen a középfokú oktatási intézménybe történő felvétel előfeltétele.

 

 

 

 

A kis létszámú fejlesztő iskolai osztály beindítása már önmagában az iskolai szegregációt determinálná -  indokolja a parlamenti honlapra csütörtökön felkerült indítványcsomagjában a politikus, hogy miért javasolja azt: ne kis létszámú fejlesztőpedagógiai osztályban, hanem óvodai fejlesztőcsoportban foglalkozzanak a nem iskolaérett gyerekekkel.

Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere rögzítené, hogy az óvoda a köznevelés része, és - az állam alapfeladatok ellátásával kapcsolatos felelőssége nyomán - nem maradhat ki az állami finanszírozásból.

A fideszes politikus nyolc helyett tizenhat óvodáskorú, illetve alsó tagozatos korú gyermekhez kötné, hogy ha a szülők igénylik, a települési önkormányzat vagy a jegyző kezdeményezésére a kormányhivatal gondoskodik arról, hogy helyben működjék egy óvodai vagy egységes óvoda-bölcsődei csoport vagy az alsó tagozat feladatait ellátó tagiskola. Ugyanilyen létszámhoz kötné a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók részére szülői kérésre megszervezendő óvodai csoportot, iskolai osztályt.

 

Lázár János - ahelyett a törvényjavaslatban szereplő szövegrész helyett, amely arról szól, hogy a gyermek hároméves korától annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amikor az ötödik életévét betölti, az óvodába járási kötelezettségét családi napköziben is teljesítheti, ha az ott dolgozó rendelkezik az előírt szakképzettséggel - azt foglalná törvénybe, hogy "a családi napközi nem helyettesíti az óvodai nevelést". A családi napköziben nincsenek meg azok a szakmai elvárások, amelyek segítenék a kisgyermek szociális kompetenciáinak fejlesztését; a családi napközik nem rendelkeznek nevelési tervvel, illetve szakmai ellenőrzésük nem szabályozott - indokol a képviselő.

A kormánypárti politikus kivenné azt a szövegrészt, amely szerint a gimnáziumban egyebek között "munkába állásra felkészítő" nevelés-oktatás folyik. Mint javaslata indoklásában leszögezi, "a gimnázium nem készít fel munkára. Erre hivatottak a szakközép- és szakiskolák". Lázár János a mindennapos testnevelés részévé tenné - ha a fenntartó biztosítani tudja - az úszásoktatást legfeljebb heti két órában.

Módosító javaslatot nyújtott be azzal a céllal is, hogy szakemberek dönthessenek az adott fogyatékosság alapján a gyermek terhelhetőségéről, és hogy pedagógiai szakszolgálat működhessen iskola nélkül is.

Lázár János kezdeményezi továbbá, hogy a pedagógiai programot - mivel annak költségvonzata is lehet - a fenntartónak kelljen elfogadni, összeférhetetlennek nevezve egyúttal, hogy az intézményvezető hagyja azt jóvá.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének egy másik indítványa értelmében a kormányhivatal kezdeményezhetné a kiegészítő támogatás folyósításának felfüggesztését az oktatásért felelős miniszternél akkor is, ha a nevelési-oktatási intézmény nem tett eleget maradéktalanul a Nemzeti Alaptantervben foglaltaknak, valamint az állam által meghatározott oktatáspolitikai célokra vonatkozó előírásoknak.

Lázár János a tanuló kötelességévé tenné, hogy részt vegyen általános iskolában iskolaotthonos oktatásban, vagy legalább napi két óra időtartamban a délután négy óráig tartó — a tanuló életkori sajátosságainak megfelelően meghatározott — zeneoktatáson, sportfoglalkozáson, KRESZ-oktatáson, illetve művelődéstörténeti tárgyú egyéb foglalkozásokon.

A 2-es érdemjegyet "gyenge" helyett "elégségesnek" nevezné, hivatkozva arra, hogy az európai oktatási intézmények által az elégtelen teljesítményt meghaladó szintre használt minősítési kategória konkrétan az elégséges, amely "önmagában egyértelműen kifejezi, hogy a tanuló a követelményeknek éppen megfelelt".

Csaknem ötvenpontos módosító csomagjának részeként Lázár János kimondaná, hogy az oktatásért felelős miniszter az Oktatási Hivatal közreműködésével minden megyében oktatási felügyelőt nevez ki a pedagógusok munkájának értékelésére. Az intézmény működésének önértékelését és a pedagógusok munkájának belső ellenőrzését tanévenként kellene elvégezni.

 

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.