KözéletLázár: az elképzeléseimet mindig támogatja a miniszterelnök

2015. augusztus 20., csütörtök
 
Lázár: az elképzeléseimet mindig támogatja a miniszterelnök

Lázár János közlése szerint a legkényesebb kormányzati ügyek megoldásához szükséges elképzeléseit mindig támogatja a miniszterelnök, hiszen tőle kapja a feladatokat.

 

Fotó: Vásárhely24

 

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a Vásárhely24 nevű portálnak nyilatkozva beszélt. A tárcavezetővel készített interjú első részét csütörtökön tették közzé, a további két rész pénteken, illetve szombaton jelenik meg.

Lázár János a magyar politika egyik nagyon rossz hagyományának nevezte a sunnyogást, amivel szemben - mondta - úgy lép fel, hogy mindig nyíltan felvállalja gondolatait. "Nem személyeskedő, vagy kötözködő embernek ismernek a barátaim" - mondta a miniszter, aki szerint a lényeg az, hogy a pártáskálódás helyett megvitassák a problémákat.

A kormányzati munkamegosztást egy példával szemléltetve úgy fogalmazott, míg ő a konyhában dolgozik, addig a miniszterelnök van az étteremnek abban a részében, ahol a vendégek is. "Neki kell tudnia eladni azt a terméket, amit mi létrehozunk" - mondta.

Lázár János a paksi atomerőmű bővítését az asztalán fekvő egyik legkényesebb dossziénak nevezte, amelyet szavai szerint azért kapott meg a kormányfőtől, mert ellenkező esetben az elveszett volna a "különböző érdekcsoportok hálójában".

Kitért arra is, hogy Magyarországnak kizárólag az olcsó áram miatt van szüksége a beruházásra. "Paks egyenlő olcsó áram, ez nem egy bonyolult dolog" - fogalmazott, és megjegyezte, ma már nem az a kérdés, hogy legyen bővítés vagy ne legyen Pakson atomerőmű, hanem az a kérdés, hogyan maradjon meg.

A Simicska Lajosról szóló kérdésre reagálva úgy fogalmazott, a politikát azoknak kell csinálnia, akiket erre megválasztanak. "Nagyon időszerűnek gondolom, hogy a nagyvállalkozókat, oligarchákat, nagybirtokosokat és uzsorásokat visszaszorítsuk a politika közeléből" - mondta. Kiemelte, mindez nem árt, hanem jót tesz a Fidesznek.

A Miniszterelnökség vezetője beszélt arról is, Hódmezővásárhelynek jót tett, hogy korábban nyilvánosságra hozták a helyi ügynökök listáját.

 
 
Forrás: Vásárhely24
 

Olvassa el ezt is!

Milliárdos fiktív számlázás vásárhelyi szálakkal

Milliárdos fiktív számlázás vásárhelyi szálakkal

Vádat emeltek H. Endre és H. János, illetve további  7 személy ellen adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Az előzmények: kommandós akció és repülőtéri elfogás.
Lázár kiszállna a politikából a Figyelő szerint

Lázár kiszállna a politikából a Figyelő szerint

Nem kizárt, hogy a lelépés fontolgatásával a miniszter környezetét tesztelgeti. Jól tudja, hogy ha ő kilépne a képből, egy időre szinte ellehetetlenítené a kormányzást.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.