SportLátványos játék, vastapssal

2012. november 27., kedd
 
Látványos játék, vastapssal

A vártnál jóval könnyebben sikerült nyernie pénteken este az Kosársuli NB I/B-s felnőtt együttesének a Debreceni Egyetem csapata ellen. Cziberééknek 16 sikeres tripladobásuk volt, és végig vezetve - 36 pontos különbséggel győztek.

 

 

 

 

A mérkőzés tétje igen nagy volt: amelyik csapat veszít, a kiesőzónába kerül - amelyik nyer, felzárkózhat a középmezőnyhöz. Ennek megfelelően mindkét együttes hatalmas lendülettel és elszántsággal kezdett. A vásárhelyiek jobban védekeztek, alig kaptak kosarat az első öt percben - támadásban viszont végre ismét a régi Cziberét láthatta a szépszámú közönség. A Kosársuli vajkezű bedobójának mind a négy triplakísérlete sikeres volt, így 18-6 állt a hatodik perc elején a táblán. A debreceniek időkérése és folyamatos cseréi sem sokat segítettek, Mondzinger és Vejinovics pontjaival 23-10, majd 32-17 lett az eredmény.

 

A második negyed eleje és közepe kiegyenlített küzdelmet hozott. A Kosársuli játékosai bevágtak újabb négy triplát, míg a vendégek főként a palánk alatt jeleskedtek. Így a különség nem nőtt, de a nézők remekül szórakoztak (46-29, 53-38).  A szünet előtt Vas Péter is beszállt a pontgyártásba, ezzel félidőre 20 pontra nőtt a hazai előny.

 

A  harmadik negyedben már mindkét csapat többet hibázott, ami nem is csoda a rendkívül nagy iram miatt. A debrecen egyre többet zónázott, sőt le is támadtak - amivel rossz döntésekre kényszerítették a kék/sárgákat. Szinte csak Vejinovics tudott kosarat dobni a hazai együttesből, ezért csökkenni kezdett az előny: 64-48, 67-53. A vásárhelyi időkérés, meg a sikeres cserék azonban segítettek - a negyed végére eldőlt a meccs, hiszen már 25 ponttal vezetett a Kosársuli (83-58).

 

A tehetséges, jól felkészített és megalkuvást nem ismerő vendégek azonban nem adták föl - agresszív védekezésükkel és sikeres tripláikkal tartották magukat, nem nőtt a hátrányuk (90-65, majd 99-72). Az utolsó nyolc perc egyértelműen Nyilas Istváné volt, aki ezalatt öt sikeres triplája mellett két duplát is dobott. És övé lett a 100. pont megszerzésének dicsősége is. A végén még Schéda is megszórta magát, ezzel előbb 30, majd 36 pontra nőtt a Kosársuli előnye.

 

A mérkőzés végén a nézők felállva, vastapssal köszöntötték kedvenceiket - akik ezúttal valóban remek, látványos játékkal szerezték meg a győzelmet.

 

 

EnterHód Vásárhelyi KS - Debreceni EAC 117-81 (36-22, 26-20, 21-16, 34-23)

 

NB I/B-s felnőtt bajnoki kosárlabda mérkőzés

Hódtói Sportcsarnok, 450 néző

vezették: Bogárdi, Vadász, Mester

Kosársuli: VEJINOVICS 17/3, CZIBERE 22/18, VAS 16/3, SCHÉDA 16/9, MONDZINGER 15,

csere - NYILAS 21/15, Szilágyi 2, Mócsai 6, Grezsa, Ollé 2

 

 

dr. Elek András: "Nagyon örülök, hogy végre mindenkinek kijött a lépés - és nagyon magabiztosan vertünk meg egy tehetséges fiatalokból álló jó kis csapatot. Külön öröm mindannyiunknak, hogy a legutóbbi vesztes meccs nem vette el a nézők kedvét - és még többen néztek meg bennünket. A legnagyobb siker viszont az számunkra, hogy a közel 300 leigazolt utánpótláskorú játékosunkból mintegy hatvanan mezbe öltözve - a pálya széléről drukkoltak nekünk."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.