KözéletLátogatási tilalom a vásárhelyi kórházban is

2012. február 28., kedd
 
Látogatási tilalom a vásárhelyi kórházban is

Március elsejétől, csütörtöktől, annak feloldásáig látogatási tilalmat rendeltek el a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet teljes területén.

 

 

 

 

 

 

A határozat indoklása szerint az influenza figyelőszolgálatba bevont orvosok heti jelentései alapján a CSMKH Hódmezővásárhelyi-, Makói Kistérségi Népegészségügyi Intézet illetékességi területén az influenza megbetegedések száma járványos méretűnek tekinthető. A látogatási tilalom feloldásáról az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet hivatalos honlapján, valamint a sajtón keresztül tájékoztatják a betegeket és a hozzátartozókat.

 

Mint ismeretes a környező települések közül Szegeden február 21-től, a szentesi kórházban 24-től van látogatási tilalom. Az Országos Epidemiológiai Központ szerkesztőségünknek megküldött tájékoztatója szerint a 7. héten az ország 18 közigazgatási területén emelkedett, egy megyében nem változott és egy megyében csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez képest. A 100 000 lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Békés megyében több mint kétszerese, Tolna és Zala megyében pedig több mint másfélszerese volt az országos átlagnak. Az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága Nógrád és Somogy megyében volt a legalacsonyabb. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisága Tolna megyében több mint négyszeresére, és Bács-Kiskun, Nógrád és Vas megyében közel kétszeresére nőtt.

 

A hetedik naptári héten 40%-kal több influenza-gyanús betegtől származó minta érkezett az OEK Légúti vírus osztályára, mint az előző héten. A 7. héten feldolgozott 124 vizsgálati anyag virológiai vizsgálata során összesen 39 esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét. Ebből 26 influenza ’A’ és 13 influenza ’B’ vírus volt.

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.