KözéletLassan a fűrésszel!

2011. február 8., kedd
 
Lassan a fűrésszel!

A növény- és faültetési koncepcióban kiemelten ajánlott a hosszú életkort megérő és tekintélyes habitussal rendelkező fajoknak, fajtáknak az ültetése, hogy Hódmezővásárhely egyszer majd a fák városává váljon.

 

 

A Vásárhelyi Közgyűlés módosítja a város közterületének tisztántartásáról szóló rendeletet.  Ennek alapján a kerti- és sétautak a hó- és síkosság mentesítése csak környezetbarát anyagokkal történhet, illetve a közúti forgalom számára igénybe vett úttest kivételével a síkosság-mentesítésre csak olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti. A rendeletmódosításra egyértelműen a sózás növényekre, fákra jól ismert káros hatása miatt kerül sor. Információink szerint ezzel együtt az önkormányzat Városüzemeltetési Csoportja fokozott figyelmet fordít Hódmezővásárhely közterületein található fáira. Szakmailag megalapozott ültetési koncepció is napvilágot látott, amelynek célja, hogy a város egyszer majd a fák városává váljon. Ennek megfelelően alakítanak ki egy növény- és faültetési tervet, amelyben kiemelten ajánlott a hosszú életkort megérő és tekintélyes habitussal rendelkező  fajoknak, fajtáknak az ültetése. A laikus számára is érzékelhetően, kerülni akarják a nem a Dél Alföldre való tájidegen fajták ültetését. A nagy forgalmú utak mentén ugyanis kőris, tölgy, nyugati ostorfa, japán akác, szil, nem nagy forgalmú, széles utcák mentén kőris, japán akác, gleditsia, ginko biloba, piramis tölgy, a nem nagy forgalmú kis utcák mentén hárs, csörgőfa, eperfa, akác, juhar, török mogyoró, vérszilva, gömbakác, gömb kőris, gömb juhar ültetése a legcélszerűbb. A már meglévő fák a város teljes területén ha a talajszinttől mért 1 méteres magasságban a törzsátmérője 80 centimétert meghaladja, illetve díszfa, eperfa és csonthéjas termésű fa vagy az esztétikai, tudományos, illetve helytörténeti jelentősége miatt különösen ritka, értékes növények esetében fokozott védettséget élveznek.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.