KözéletLaktanyanap a vásárhelyi diákoknak

2011. október 13., csütörtök
 

A közel száz 10. osztályos tanuló számára bemutató foglalkozásokat tartottak, és Búz Csaba megbízott kommunikációs tiszt tájékoztatója szerint, a rendezvény további célja a katonai hivatás és pálya népszerűsítése, annak jellemző tevékenységeinek megismertetése volt.

 

 

 

 

 

Szeptember 12-től, az idei tanévben a Gregus Máté Tagintézményben a 11. évfolyamon választható tantárgyként katonai alapismereteket is tanulnak, a Zrínyi Média Kommunikációs Kft. által felajánlott tankönyvekből. A képzésre ebben a tanévben 24 diák jelentkezett, ők heti két órában tanulják a katonai alapismereteket. Ahhoz hogy a következő tanévben esetleg még többen választhassák a katonai alapismeretek tantárgyat, tízedikeseknek tartottak Laktanyanapot, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

 

A laktanyanap a 10. évfordulóját ünneplő Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar műsorával kezdődött, amit a dandár komendáns szakaszának fegyveres alaki bemutatója követett.

A laktanyabejárás során, a diákok jártak a Csapatmúzeumban, majd a katonák mindennapi életének szemléltetéseként a 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóalj épületét és a benne zajló tevékenységeket láthatták. A fegyverszoba bemutatása és az ott található fegyverek nagy hatást gyakoroltak a diákokra.

 

A fiatalok számára talán legérdekesebb a harc és gépjármű, illetve a fegyverzet-technikai bemutató volt. A missziós felkészítést segítő homokszínű és komoly páncélzattal rendelkező Hummer mindenki tetszését azonnal elnyerte, hiszen a képernyőn gyakran látott katonai terepjárót most közvetlenül is megismerhették.

 

A tájékoztató szerint a diákokat kísérő tanárok, illetve osztályfőnökök remélik, hogy az új tantárgy a nevelés szempontjából fegyelmet hoz majd az iskola mindennapi életébe. Elmondták, hogy a szülők előzetes tájékoztatást már kaptak a KatonaSuli programról, a gyerekek azonban még nem igazán tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni. Ezért volt hasznos ez a nap, hiszen így ők is betekinthettek a katonák életébe.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Katonai alapismereteket is tanulnak a Gregusban

 
 
Forrás: Búz Csaba főtörzsőrmester (fotók: MH)
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.