Kék hírekLakásában rekedt - kimentették

2017. június 10., szombat
 
Lakásában rekedt - kimentették

Ismét a szükség volt Hódmezővásárhelyen a tűzoltókra, illetve a technikájukra. Segítségükkel az idős nőt a mentők még időben a kórházba tudták szállítani.

 

 

 

 

 

 

Késő éjjel Hódmezővásárhelyről érkezett lakossági bejelentés a szegedi főügyeletre. Egy idős nő elesett a Szabadság téri lakásában, sérülése miatt nem tudott ajtót nyitni a kiérkező mentőszolgálatnak. A város hivatásos egysége gépezetes tolólétra segítségével jutott be a második emeleti lakásba. A beavatkozásnak köszönhetően a mentőszolgálat rövid idő alatt megkezdhette az asszony ellátását.

 

Molnár Krisztina főhadnagy, a megyei katasztrófavédelem főhadnagya a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, a tűzoltók az esetek szinte mindegyikében - függetlenül az emeletektől, a magasságtól - az ablakon keresztül hatolnak be a lakásba, mert a bejárati ajtók befeszítése, betörése jóval nagyobb kárt okozna, mint egy kitört ablaktábla. Mint mondta, nemrég éppen Vásárhelyen a Kertvárosban volt egy ilyen eset, amikor egy anyuka levitte a szemetet, közben a bejárati ajtó meg becsapódott, a lakásban pedig egyedül maradt egy kétéves kisgyerek. A kiérkező tűzoltók arra is ügyeltek, hogy csak akkor törték be az ablakot, miután azt kérték az anyukától, hogy csalja az ajtó elé a picit, nehogy a betört üveg sérülést okozzon.

Molnár Krisztina azt is hozzátette, gyakori az olyan riasztás, amikor a tűzoltók segítségével tudnak csak bejutni, bajbajutott - főként idős - emberekhez. Figyelni kell egymásra, a szomszédokra, gyanút kelthet, ha valaki eltér a megszokott napi életvitelétől.

 

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Irány a sereg! - Nyílt Nap Vásárhelyen

Irány a sereg! - Nyílt Nap Vásárhelyen

A Zrínyi Miklós laktanyában szinte piknikezés hangulata volt a délelőtti Nyílt Napnak. Sok mosolygós, csinos katonalány is serénykedett. Képekkel! 
Gázpalackok is robbantak Mártélyon

Gázpalackok is robbantak Mártélyon

Két gázpalack is felrobban Mártélyon, a Községház utcában keletkezett tűzben. A tűzoltók kiérkezésekor két épület égett.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.